Rómában a csalódott csapatok meccse

2016. April 30. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Roberto Mancini
Az Inter-drukkereknek 2002. május ötödike óta görcsbe rándul a gyomra, ha azt látják, hogy kedvenc csapatuk a Lazióval játszik. Akkor ugyanis a Hector Cuper irányította, és többek között Christian Vierivel és Ronaldóval felálló Inter 4-2-es vereséget szenvedett a Lazio otthonában, és ezzel az Udinében nyerő Juventus lett a bajnok. Most nem ilyen nagy a tét, de az Inter ismét a Lazióhoz látogat.

A hazaiak csak a 9. helyen állnak a tabellán, és elvben még van esélyük odaérni az Európa Liga-selejtezőt jelentő hatodik helyre, de ez a remény elég halovány, mert három forduló alatt kellene ledolgozni 5 pont hátrányt. Az Internek sem érdemes már nagyon számolgatnia, a szurkolóknak lassan bele kell törődniük, hogy lemaradnak a Bajnokok Ligájáról, mert a Roma hét ponttal vezet előttük.

Simone Inzaghi, a Lazio beugró edzője számára mindenképp van tétje a mostani meccsnek, hiszen neki az a célja, hogy a hátralévő fordulókban olyan teljesítményt hozzon ki a csapatból, amivel meggyőzi Claudio Lotito elnököt, hogy ő a megfelelő személy a kispadra a következő szezonban is. A másik oldalon Roberto Mancini csalódásként élheti meg, hogy bár csapata egy ideig vezette a tabellát, végül nem tudott beleszólni a bajnoki cím sorsába.

Mancini a Lazio ellen a teljes keretre számíthat, ami azt jelenti, hogy elöl várhatóan Mauro Icardi játszik majd, mögötte Marcelo Brozovic, Stefan Jovetic és Ivan Perisic adja a támogatást, a piszkos munka elvégzése pedig Gary Medelre és Geoffrey Kondogbiára vár majd. Ősszel a Lazio Antonio Candreva duplájával meglepte az Intert, amely az előző szezonban viszont nyerni tudott Rómában 2-1-re.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply