by

Reus megfelelő ütemben gyógyul

2014. July 25. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Marco Reus
A világbajnokság előtt megsérült dortmundi a hírek szerint gyorsan gyógyul bokasérülése után, és a Borussia sportigazgatója úgy véli, hogy a középpályás szeptemberben már visszatérhet.

 

Marco Reus remek szezont zárt tavaly, a Borussia Dortmund egyik legjobbja volt. A Bundesliga játékosai szerint nemcsak klubcsapatából, hanem az egész bajnokságból kiemelkedett a középpályás, akit az idény legjobbjának választottak. Reus egyértelmű alapember lehetett volna a német válogatottban a világbajnokságon, ám néhány nappal a brazíliai torna kezdete előtt megsérült.

Joachim Löw kénytelen volt kihagyni a végül világbajnokságot nyerő válogatott keretéből, de a jelek szerint a focista állapota folyamatosan javul, és a szezon elején már ismét bevethető lesz.

“A gyógyulása a megfelelő ütemben halad. Még meg kell nézni, hogy a lába hogyan bírja a terhelést, de reményeink szerint ezzel sem lesz gond” – jelentette ki Michael Zorc, a Borussia Dortmund sportigazgatója. Az előzetes várakozások szerint Reus már szeptemberben ismét pályára léphet, sőt, a világbajnoki döntő visszavágóján, az argentinok elleni felkészülési válogatott meccsen is pályára léphet szeptember 3-án.

A bokasérüléssel küzdő Reus az elmúlt idényben 44 meccsen 23 gólt szerzett.

A Borussia Dortmund az előző idényben második lett a német bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában a negyeddöntő és a Real Madrid jelentette a végállomást.

A Borussia Dortmund bajnoki győzelmének az oddsa 1.53, a döntetlenre 4.00, míg a Leverkusen 6.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply