Rangadót vesztett a Liverpool

2014. April 27. Sunday in Angol Premier Liga, Hírek

Két fordulóval az angol labdarúgó-bajnokság vége előtt még minden nyílt az aranyérem sorsát illetően, jelenleg a Manchester City van a legkedvezőbb helyzetben.
Steven Gerrard

A Liverpoolnak már a City botlására is szüksége lenne az aranyhoz.

A Liverpool hazai pályán nem tudta legyőzni a Chelsea-t, a 2-0-s vereséggel pedig nemcsak a londoniak közelítették meg két pontra, de a Crystal Palace elleni bajnokit abszolváló, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Manchester City is feljött három pontra a listavezetőre, ráadásul eggyel kevesebb meccset játszott a Mersey-partiaknál.

A vasárnapi rangadón végig a Liverpool dominált, azonban a vendégek előbb Demba Ba révén egy óriási védelmi hibát követően megszerezték a vezetést, majd a mérkőzés hosszabbításában Willian használt ki egy kontrát, beállítva a végeredményt.

A Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers nagyon csalódott volt, nemcsak a mutatott játék, de az ellenfél taktikája miatt is. “Gratulálok a Chelsea-nek a győzelemhez, egyszerűen nem találtuk meg az utat a védelme feltöréséhez. Rendkívül mélyen védekeztek a vendégek, olyan érzésem volt, mintha két buszt leparkoltak volna a kapujuk előtt. Hat védővel és három védekező középpályással álltak fel” – panaszkodott.

A szakember szerint a vendégek nem akarták megnyerni a mérkőzést, éppen emiatt nem illetheti semmilyen dicsérő szóval kollégáját. “Nem hiszem, hogy amit José Mourinho csinált, az taktika lenne. Egyszerűen ilyen típusú csapat a Chelsea. Csodálatos játékosaik vannak, ennek ellenére védekező típusú futballt erőltetnek, és a kontrákra és az ellenfél hibáira várnak.”

Amennyiben a Liverpool megnyerni a hátralévő két bajnokiját, és a Manchester City is hozza a három mérkőzését, akkor pontazonosság lesz közöttük, ez azt jelenti, hogy a gólkülönbség dönt majd, abban pedig a City áll jobban jelenleg.

Hogy ki lesz a negyedik BL-résztvevő, az részben függ a hétfői mérkőzéstől is, amelyen a negyedik helyen álló Arsenal a Newcastle Unitedet fogadja, és ha nyer, négy pontra meglép az ötödik Evertontól. Az Arsenal győzelmére 1.28 az odds, a döntetlenre 6.00, míg a Newcastle idegenbeli sikerére 12.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply