by

Puyol a visszavonulást fontolgatja

2013. December 16. Monday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Carles Puyol

A Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap szerint a nyáron bejelentheti visszavonulását Carles Puyol, a Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya.

 

A 35 éves válogatott védő azért vívódik, mert a hosszú évek óta húzódó fizikai problémák, és az állandóan kiújuló térdsérülése nem teszi lehetővé, hogy ilyen magas szinten játsszon. A Mundo Deportivo szerint két út áll Puyol előtt. Az egyik, hogy a Barcelona B csapatában folytatja, mert arra még képes, hogy levezetésként egy-két évet futballozzon, vagy a nyáron azonnali hatállyal visszavonul.

A középső védőt tavaly májusban, és idén márciusban is műteni kellett, jobb térdét mindkét alkalommal artroszkópos módszerrel tisztították ki. Aztán június 19-én újabb műtéten estet át, a klub pedig ennek ellenére két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbította a szerződését.

Puyol utoljára a 2011-12-es évadban lehetett elégedett a teljesítményével, akkor 26 bajnokin lépett pályára és három gólt szerzett, Tavaly már csak 13 mérkőzésen játszhatott a Primera Divisiónban, a 2013-14-es évadban pedig mindössze három meccsen futballozott.

Térdműtétjét követően október 19-én az Osasuna ellen tért vissza, tíz nappal később játszott a vigói 3-0-s győzelemkor, legutóbb pedig november 10-én, Sevillában a Betis ellen léphetett pályára.

A Mundo Deportivo úgy tudja, a játékos az elkövetkező hónapokban hozza meg végső döntését.

Puyol 17 évesen csatlakozott a Barcelonához, 1999-ben Louis van Gaal dobta be a mélyvízbe. Hatszor nyert bajnokságot, kétszer Király-kupát, háromszor Bajnokok Ligáját a klub színeiben. A Barca edzője, Gerardo Martino azt mondta, ő nem tud semmit játékosa tervéről. “Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy ő nem beszélt nekem erről a kérdésről” – nyilatkozta a keddi, Cartagena elleni kupamérkőzés előtt.

A katalánok az idegenbeli 4-1 után várhatják a hazai visszavágót, a Barcelona győzelmére 1.05 az odds, a döntetlenre 13.00, míg a harmadosztályú kiscsapat sikerére 26.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply