by

Pokol várja a Benficát Torinóban

2014. May 1. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Egygólos hátrányról folytatja Európa Liga-szereplését a Juventus együttese, miután az olasz csapat a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének első mérkőzésén, Lisszabonban, egy hete 2-1-es vereséget szenvedett a Benficától.
Antonio Conte

Conte abban bízik, hogy a szurkolók segítségével meglesz a továbbjutás.

A hazaiak Ezequiel Garay révén a mérkőzés elején vezetést szereztek, ezt a 73. percben Carlos Tévez kiegyenlítette, de a hajrában Lima találata meghozta a portugál sikert. Az idegenben szerzett gól azt jelent, hogy Antonio Conte tanítványai akár már egy 1-0-s győzelemmel is bejutnának a május 14-i döntőbe, amit éppen a Juventus torinói otthonában rendeznek majd.

A csapat a szezonbeli három Bajnokok Ligája- és három Európa Liga-összecsapásán otthon mindössze egyszer úszta meg kapott gól nélkül, azaz minden eshetőségre fel kell készülnie. Főleg azért, mert a Benfica az egész szezon során csupán a PSG és az Olimpiakosz pályáján nem talált be a kupaellenfelek hálójába. A portugál ráadásul az EL egyetlen veretlen csapata, a sorozatban utoljára majdnem egy éve, 2013. május 15-én kapott ki, akkor a döntőben a Chelsea-től 2-1-re.

“Szeretném, ha csütörtökön a szurkolóink olyan poklot varázsolnának a stadionba, mint tették azt a portugálok egy hete. Úgy érzem, a drukkerekkel kiegészülve tizenketten leszünk a pályán, és kiharcoljuk a döntőbe jutást” – nyilatkozta Conte. A Juventus 2013-14-ben 24 hazai mérkőzéséből egyet sem veszített még el, 21 győzelem mellett háromszor játszott döntetlent.

“Egységes csapatként utazunk Torinóba, és remélem, kellő alázattal meg lesz az esélyünk a sikerre” – nyilatkozta a Benfica játékosa, Lima.

A hazaiaknál a térdsérüléssel bajlódó Arturo Vidal játéka kérdéses, a vendégeknél Ljubomir Fejsa, Silvio, Eduardo Salvio és Nicolas Gaitan biztosan hiányzik majd. A Juventus győzelmére 1.57 az odds, a döntetlenre 4.33, míg a portugálok sikerére 6.25 szorzóval lehet fogadni. A Juve továbbjutására a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply