Pellegrini nem engedi el Dzekót

2014. January 1. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

Manuel Pellegrini szerint Edin Dzeko januárban nem hagyja el a klubot, a Manchester City menedzserének szüksége van a bosnyák támadóra.
Edin Dzeko

Dzekóval továbbra is számol a szakmai stáb.

Edin Dzeko 2011-ben igazolt a Manchester Cityhez, az elmúlt években hol kezdőként, hol csereemberként számítottak a játékára. Ebben az idényben 19 bajnokiból csak 13-szor jutott játéklehetőséghez, ennek megfelelően az utóbbi időben felerősödtek a távozásáról szóló pletykák.

A manchesteriek vezetőedzője viszont továbbra is számítana a bosnyák csatár szolgálataira, és biztos benne, hogy ezt a játékos is érzi, és nem akarja elhagyni Manchestert.

“Nincs rá semmi esély, hogy Dzeko januárban elhagyjon minket. Ő egy nagyon fontos játékosa a keretnek, nem engedjük el. Ha jól megnézzük, decemberben ő egyike volt azoknak, akik a legtöbb időt a pályán töltötték” – jelentette ki Dzeko kapcsán Pellegrini, aki az utóbbi időben valóban több játéklehetőséget adott a csatárnak, elsősorban Sergio Aguero sérülése miatt.

Az argentin labdarúgó vádlisérülése miatt még hetekig nem lesz bevethető, így Dzekónak továbbra is lesz esélye bejátszani magát a Manchester City kezdőjébe. Dzeko játszott szombaton a Crystal Palace elleni bajnokin, és a 66. percben győztes gólt szerzett.

Pellegrini azt is elárulta, hogy jelenleg nincs tervbe véve erősítés a Manchester Citynél, várhatóan nem igazol januárban az egyesület.

A 2. helyezett Manchester City 2014 első bajnoki fordulójában a 11. Swansea vendége lesz: a hazai győzelem oddsa 5.50, a döntetlenre 4.00, a vendégek sikerére 1.70 a szorzó. A két csapat őszi bajnokiját a Manchester City hazai környezetben 3-0-ra nyerte.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply