Nehéz helyzetben Bogdán

2016. July 12. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Alex Manninger
Alex Manninger Jürgen Klopp hívására a Liverpoollal edz, és ha meggyőzi a szakembert, szerződést is kaphat. Ez Bogdán Ádámra nézve nem éppen hízelgő.

A magyar válogatott kapus nem igazán tudott élni a Klopptól kapott lehetőségekkel, így gyorsan el is felejtette őt a német szakember, és inkább visszahívta a kölcsönben lévő Danny Wardot. Csak a walesi sérülésének köszönhette Bogdán azt, hogy az utolsó fordulóban még pályára léphetett, de minden bizonnyal az volt az utolsó tétmeccse a Mersey-partiak szerelésében.

A nyáron Klopp ugyanis szerződtette a Mainztól Loris Kariust, akinek Simon Mignolet-val kell megküzdenie a csapatba kerülésért. A harmadik számú kapus eredetileg Ward lenne, de a fiatal tehetséget, aki az Eb-n a walesiek nyitómeccsét végigjátszotta, kölcsönadták a fejlődés érdekében a másodosztályú (Championship) Huddersfield Townnak, ahol Klopp jó barátja, David Wagner a menedzser.

Bogdán számára tehát egyértelművé vált, váltania kell, hiszen harmadik számú kapusként szinte esélye sincs arra, hogy játéklehetőséghez jusson. Nyilvánvalóan ezt ő és Klopp is tudja, aki nem ragaszkodik a magyarhoz, helyére pedig Manningert már el is hívta edzeni a csapathoz. Egyébként nem csak ő, hanem a liverpooliak korábbi hálóőre, Brad Jones is együttes edz Roberto Firminóékkal, de az ausztrál szinte biztos, hogy nem kap szerződést.

A Liverpool számára nagy csalódás volt az előző szezon, mert bár arattak fölényes győzelmeket top csapatok ellen, az idény végén nem tudták megnyerni az Európa Ligát, így nem indulhatnak a Bajnokok Ligája idei kiírásában.

Klopp csapata a bajnokságot majd az Arsenal otthonában kezdi. A londoniak sikerére a szorzó 2.10, míg a döntetlenre 3.40, a vendég “vörösök” sikerére pedig 3.40.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply