by

Műteni kellett Welbecket

2015. September 4. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Danny Welbeck
Lehangoló hír az Arsenal szurkolóinak, Danny Welbeck bal térdét műteni kellett, így a válogatott csatárára hónapokig nem számíthat Arsene Wenger.

A sérülés nem egészen új, Welbeck április 26-án, a Chelsea elleni 0-0 alkalmával játszott utoljára. Az Arsenalnál abban reménykedtek, hogy a válogatott meccsek miatt bajnoki szünetben visszatérhet, de hiába edzett keményen, hogy felépüljön, és újra formába hozza magát, a műtétet végül elkerülhetetlen.

Welbeck tavaly nyáron igazolt 20 millió euróért a Manchester Unitedtől az Arsenalhoz, ahol 25 bajnokin kapott lehetőséget, de csak négy gólig jutott. Sérülésével most nehéz helyzetbe került a londoni csapat, amely nem igazolt mezőnyjátékost a nyáron. Pedig az angol lapok folyamatosan arról írtak, hogy Karim Benzema és Edinson Cavani is a kiszemelt volt a csatársor megerősítésére, de végül előbbi maradt a Realban, az uruguayi pedig a PSG-ben. Így viszont Welbeck sérülése után csatárposzton elég kevés a választék, Olivier Giroud és Alexis Sánchez mellett a szintén sérülékenynek számító Theo Walcott közül válogathat Wenger, akit nagyon komolyan kritizáltak a szurkolók és az angliai szakértők is az igazolások elmaradása miatt.

Az Arsenal eddig a négy forduló alatt csak három gólt szerzett, hét pontjával pedig máris komoly hátrányban van a százszázalékos Manchester Cityvel szemben. Welbeck sérülése az angol válogatott számára sem jó hír, mivel hat góljával ő volt eddig a csapat házi gólkirálya, és nála csak a hetet vágó lengyel Robert Lewandowski termelt jobban az Eb-selejtezőkön. Anglia szombaton San Marino vendége lesz, kedden pedig Svájcot fogadja.

A San Marino elleni meccsen a hazai győzelemre 101.00, a döntetlenre 41.00, a vendégek sikerére 1.01 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply