by

Megvédte Dybalát Allegri

2015. October 25. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Paulo Dybala
Megvédte Massimiliano Allegri az utóbbi időben sokat támadott Paulo Dybalát, akire a vezetőedző szerint túl nagy nyomás nehezedik.

A Juventus elmarad a várakozásoktól a vezetőedzőre és a játékosokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, és egyre több kritika éri őket. Az elmúlt meccsek után az olasz sajtó elsősorban a gólokért felelős játékosokat vette elő, és többek között Paulo Dybala is megkapta a magáét. A csatár eddig három gólt szerzett a bajnokságban, ezzel ugyan a torinóiak legeredményesebb játékosa, ám így is jóval többet várnak tőle.

Azonban Massimiliano Allegri megvédte a csatárt.

“Ő vezér, tavaly az volt a Palermóban, és idén ugyanez a feladat várna rá a Juventusban is, de ezt nem lehet elvárni tőle. Aki ilyet tesz, az hibát követ el. Nem lehet ilyen nyomást helyezni egy játékosra bemutatkozó évében, ezt már a Milannál töltött évek során megértettem” – mondta Allegri, aki szerint azért, mert a klub sok pénzt költött a leigazolására, Dybala még nem lehet azonnal kész a feladatra, hogy a vállára vegye a torinóiak támadásait.

A Juventus a 15. helyen várja az olasz bajnokság 9. fordulóját, amelyben a 8. helyezett Atalantát fogadja: a torinóiak sikerének a szorzója 1.36, a döntetlenre 4.75, a bergamóiak sikerére 9.00. Arra, hogy Dybala beveszi a vendégek kapuját 2.25 az odds.

A Juventus az elmúlt bajnoki fordulóban gólnélküli döntetlent játszott az Interrel, míg az Atalanta legyőzte a sereghajtó újonc Carpit.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply