by

Megragadná az utolsó sanszot az Inter

2015. May 23. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Roberto Mancini
Még van némi esélyük a milánóiaknak nemzetközi kupaindulást érő helyen végezni a bajnokságban, Roberto Mancini szerint a Genoa elleni szombati bajnoki az utolsó szalmaszál.

Az Inter a közelmúltbeli tulajdonosváltás, és a szezon közbeni edzőváltás ellenére sem táltosodott meg, az észak-olasz labdarúgóklub ebben a szezonban is csak árnyéka néhány évvel ezelőtti önmagának. A kék-feketék nagyon gyengén muzsikáltak a bajnokságban, ezzel párhuzamosan pedig a nemzetközi és a hazai kupasorozatban is kudarcot vallottak.

Az Európa Ligában már a nyolcaddöntő a végállomást jelentette, míg az Olasz Kupában pedig a negyeddöntőig jutott Mancini alakulata, amely két fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik a tabellán. Viszont még van esélye némileg javítani az összképen, ehhez az EL-indulást érő helyen, vagyis az első hatban kéne végezni.

A hatodik helyen jelenleg a Genoa áll, az Inter lemaradása négy pont, a két csapat pedig éppen egymás ellen küzd a hétvégén, ha az Inter nem győz, minden esélye elszáll.

“Már csak két meccs van hátra, ráadásul már nincs is a kezünkben a sorsunk. Ez az utolsó esélyünk, nyernünk kell, és reménykedni, hogy minden eredmény a mi céljainkat szolgálja majd” – fejezte ki reményét Mancini.

A Genoa elleni szombati győzelemnek az oddsa 6/4, a döntetlenre 12/5, a hazaiak sikerére 9/5 a szorzó.

Ősszel az Inter nyerte a két csapat bajnoki összecsapását, a felek legutóbbi hét meccsén nem született döntetlen.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply