by

Megkezdődik a Wolfsburg csúcsidőszaka

2015. April 16. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Dieter Hecking

Egykori kiszemeltjei okozhatnak komoly gondot Rafael Beniteznek, a Napoli edzőjének. A spanyol szakember a csütörtöki, Wolfsburg elleni Európa Liga-negyeddöntő előtt azt nyilatkozta, hogy 2013-as nápolyi munkavállalásakor három olyan labdarúgót is kinézett magának, akik most a német klubot erősítik.

“Wolfsburg egy nagy csapat, amelynek több játékosát én is szívesen láttam volna a csapatomban. Amikor elkezdtem a munkát a Napolinál, akkor három játékost is megjelöltem, mint esetleges célpont: André Schürrle, Ivan Perisic és Luiz Gustavo. Érdeklődtünk irántuk, de nem volt mit tenni, nem tudtuk leigazolni egyiküket sem. Ismerjük őket jól, szellemileg és fizikailag is meghatározzák a Wolfsburg játékát” – nyilatkozta Benítez, aki 2013. május végén Walter Mazzarri helyére ült le a kispadra.

Az olaszoknál az uruguayi válogatott Walter Gargano, a kolumbiai védő, Juan Camilo Zúniga, illetve a spanyol Michu sérült, a hazaiaknál Aaron Hunt hiányzik majd térdsérülés miatt.

“Nekünk most jön a szezon csúcsidőszaka. A következő öt mérkőzés az idény legszebb és legizgalmasabb része lesz. Nem akarunk megállni, minden meccset nagyon várunk. Aztán majd a szezon végén meglátjuk, meddig jutottunk” – nyilatkozta Dieter Hecking, a Wolfsburg edzője.

A csapatra a következő két hétben öt fontos mérkőzés is vár, a Napoli elleni Európa Liga-csapata mellett a bajnokságban az ötödik helyezett Schalkét fogadja, és a hét ponttal mögötte álló, harmadik Mönchengladbachhoz látogat, és vár rá még egy Bielefeld elleni Német Kupa-elődöntő is.

A hazaiak győzelmére 10/11 az odds, a döntetlenre 11/4, míg a Napoli idegenbeli sikerére 10/3 szorzóval lehet fogadni. A Wolfsburg öt éve szintén negyeddöntőt játszhatott, de akkor Fulham 3-1-es összesítéssel búcsúztatta, a Napoli viszont megnyerte a jogelőd UEFA-kupát 1988-89-ben.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply