by

Még formálódik a válogatott

2014. June 7. Saturday in Hírek, Magyar válogatott

Már az albánok elleni szerdai mérkőzésen is erősen tartalékos, felforgatott összeállításban lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott, de hasonló lesz a helyzet a szombati, Kazahsztán elleni összecsapáson is. A Puskás Ferenc Stadion búcsúmérkőzésén a sérült Koman Vladimir, Szakály Péter, Gera Zoltán, Tőzsér Dániel, Kádár Tamás és Fiola Attila mellett nem lehet ott a pályán a vírusfertőzéssel bajlódó győri csatár, Rudolf Gergely mellett Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán sem, a Dinamo Moszkva és a Hamburg szélsője egyaránt klubkérésre kapott pihenőt, miután egy hét múlva már kezdődik számukra a felkészülés a következő szezonra.

Pintér Attila

Lovrencsics Gergő, Korhut Mihály és Lipták Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, így nem tudni, hogy ők pályára léphetnek-e, ott lesz viszont a keretben Kalmár Zsolt, akit annak ellenére behívott Pintér Attila szövetségi kapitány, hogy Mészöly Géza szövetségi edző kérte, a júliusi U19-es Európa-bajnokságra tekintettel pihentesse.

“A Mészöly-csapat már készen áll, a mienk formálódik, így szükségem van Kalmárra” – indokolt Pintér. “Azért dolgozunk, hogy ütőképesek legyünk az őszi Eb-selejtezőkre, de a szurkolóknak is tudniuk kell, a modern futballhoz fegyelmezett védőjáték szükséges.”

A szombati mérkőzésen a magyarok győzelmére 1.53 az odds, a döntetlenre 3.80, míg a kazahok idegenbeli sikerére 3.40 szorzóval lehet fogadni.

A vendégek kerete a bajnok Sahtyor Karagandira épül, mindössze két légiósra számít a szakvezetés Konsztantin Engel (Ingolstadt), valamint Szergej Hizsnyicsenko (Korona Kielce) személyében.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply