by

Mazzarri vállalja a felelősséget

2014. September 29. Monday in Hírek, Olasz Serie A

Walter Mazzarri
Az Inter súlyos vereséget szenvedett vasárnap, Walter Mazzarri a meccs után azonnal kijelentette: tudja, hogy mi okozta a problémát.

 

Az Inter jól indult a bajnokságban, a milánóiak nagy reményekkel várták a Cagliari elleni meccset is. Azonban a vasárnapi összecsapáson nem a kék-feketék kedve szerint alakultak a dolgok, Marco Sau már a 10. percben vezetést szerzett a Cagliarinak. Az Inter ekkor még egyenlíteni tudott, de az első félidő közepén emberhátrányba került a kék-fekete együttes, a Cagliari pedig emberfórban bedarálta a hazaiakat, Albin Ekdal mesterhármassal döntötte el a meccset.

“Elkövettem pár hibát, amikor kiválasztottam a keretet a meccsre. Úgy hittem, hogy jó formában vagyunk, és nem figyeltem a fizikai jelekre. Pályára küldtem néhány játékost, akik zsinórban háromszor, négyszer szerepeltek, és ez meglátszott a teljesítményükön. A Cagliari jól futballozott, mi viszont nem voltunk képesek a saját játékunkat játszani” – jelentette ki Mazzarri.

A meccsen tizenegyest hozott össze a Manchester Unitedből érkezett Nemanja Vidics, aki a vezetőedző szerint egyike volt a fáradt játékosoknak.

“Ő egy nagyon erős játékos, ezért nem akartam pihentetni, de látszott, hogy fáradt. Nagyon fontos tanulság, hogy a játékosokat nem lehet háromnál több meccsen játszatni zsinórban” – tette hozzá az Inter vezetőedzője.

A milánóiak az Európa Ligában az azeri Qarabagot látják vendégül: a hazai győzelem oddsa 1.22, a döntetlenre 6.00, a vendégek sikerére 12.00 a szorzó.

Az azeri bajnokság hétvégi fordulójában a Qarabag 3-1-re győzni tudott, és ezzel fellépett a tabella harmadik fokára. Az Inter a vereség után visszacsúszott az ötödik pozícióba az olasz pontvadászatban.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply