Másfél hónapos kihagyás vár Michura

2013. December 24. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

Michu

Bokaműtét miatt hat hétig nem számíthat spanyol sztárjátékosára, Michura az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Swansea City.

 

A tavalyi szezonban 18 bajnoki gólig jutó támadó hétfőn jelent meg orvosi vizsgálaton, mely után a szakemberek operációt javasoltak a számára. A Swansea számára ez igen rossz hír, melyet Michael Laudrup közölt kedden a sajtó munkatársainak.

“Ez egyáltalán nem jó hír” – mondta játékosáról a dán szakember. “Sajnos az orvosok megerősítették korábbi félelmeinket, a műtét elkerülhetetlen. A jövő héten kerül majd sor a beavatkozásra, és nagyjából másfél hónapot kell majd kihagynia.”

A tavalyi idényt fantasztikusan teljesítő Michu idén sokkal visszafogottabban teljesít, 12 mérkőzést követően még csak két gólja van. Ebben azonban a sorozatos sérülések sem segítik, valamikor a térdére, valamikor a jobb bokájára panaszkodik, utóbbit kell most műteni.

A januári átigazolási piac nemsokára megnyílik, így a walesi klub előtt adott a lehetőség, hogy igazoljon egy támadót Michu pótlására. Korábban azt lehetett olvasni a brit sajtóban, hogy a Liverpool csatára, Iago Aspas iránt érdeklődik a Swansea. Ez igaznak is bizonyult, de Laudrup szerint nem valószínű, hogy meg tudják szerezni a Celta Vigo korábbi kiválóságát.

“Aspas egy figyelemreméltó méltó labdarúgó, de a Liverpool játékosa” – tette hozzá a dán. “Vannak sérültjeik, és mivel nincs sok játékosuk, nem valószínű, hogy meg tudnánk szerezni, de más lehetőség után tudunk nézni.”

A Swansea csütörtökön a Chelsea otthonában lép pályára a 18. fordulóban. A hazaiak győzelmére 1.33 az odds, míg a döntetlent 5.50, a vendégek sikerét pedig 10.00 szorzóval lehet megjátszani.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply