by

Javulnia kell védekezésben a Manchester Citynek

2013. December 24. Tuesday in Angol Premier Liga, Hírek

James Milner

James Milner, az angol Premier League-ben szereplő Manchester City játékosa szeretné, ha csapata több kapott gól nélküli mérkőzést nyerne, hiszen ez az utóbbi mérkőzéseken nem igazán jött össze.

 

A legutóbbi nyolc tétmérkőzésén a City csak egyetlen egy alkalommal nem kapott gólt. A legutóbbi fordulóban a Fulham vendége volt Manuel Pellegrini együttese, és már 2-0-ra vezetett az első játékrészben Yaya Toure és Vincent Kompany találatainak köszönhetően. A hazaiak azonban egyenlítettek, így a manchesterieknek további két gólt is kellett szerezniük, ez Jesus Navasnak és Milnernek köszönhetően összejött.

A “polgáriak” sok gólt lőnek, viszont a kapott találatok lassan aggasztani kezdik Milnert, aki inkább unalmasabb játékot kér, hogy hátul még stabilabbak legyenek.

“Ha képesek vagyunk rá, szeretnénk, ha egy kicsit unalmasabbak lennénk a mutatott játékot illetően, az 1-0 és a 2-0 is jó eredmény” – mondta a 44-szeres angol válogatott középpályás. “Amikor kétgólos előnnyel vezetsz, nem szabad megnyugodni, még nincs vége a mérkőzésnek. Nem lett volna annyira kellemes dolog, ha a fontos mérkőzések előtt így bukunk el az értékes pontoktól.”

A City csütörtökön a listavezető Liverpoolt látja vendégül a 18. fordulóban. Amennyiben a hazaiak nyernek, úgy két ponttal megelőznék a Mersey-partiakat. Egyszerű dolguk azonban nem lesz Milneréknek, hiszen Luis Suarezék is jó formának örvendnek, az elmúlt négy fordulóban 12 pontot gyűjtöttek, 17 rúgott gól mellett csupán hármat kaptak.

Az alapemberek közül Pablo Zabaletára és Sergio Agüeróra nem számíthat a City, míg a Liverpoolnál a csapatkapitány Steven Gerrard mellett Daniel Sturridge és José Enrique is maródi.

A City győzelmét 1.75 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.20, a vendégek esetleges sikerére pedig 4.60 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply