by

Maradt a BL a Real Madridnak

2015. May 12. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Isco
Az elmúlt fordulóban a Real Madrid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával a Primera Divízió 36. fordulójában, így két körrel a pontvadászat vége előtt négypontos hátrányba került a Barcelonával szemben.

A vendégek, akik a BL-indulásért harcolnak, hamar kétgólos előnyre tettek szert, igaz a madridiaknak szerencséjük sem volt, hiszen előtte két alkalommal is a kapufát találták el. Bár Cristiano Ronaldo még büntetőt is hibázott, Carlo Ancelotti legénysége végül döntetlenre tudta menteni a találkozót, viszont így gyakorlatilag a kiváló formában lévő Barcelonának ajándékozta a bajnoki címet.

Jó esetben a Realnak még négy tétmeccse lesz a szezonban, hiszen a két La Liga-meccsen kívül a “királyiak” még a Bajnokok Ligájában is állnak, viszont hátrányban vannak, miután az elődöntő első felvonásán 2-1-re kikaptak a Juventus otthonában. Helyzetük azonban nem reménytelen, hiszen Ronaldo idegenben szerzett gólja a végelszámolásnál sokat érhet még.

Ancelotti szerint csapata a hétvégén hibázott a Valencia ellen, ezt pedig a sors meg is büntette, de úgy érzi, hogy a szerdai összecsapáson már minden a legnagyobb rendben lesz.

“Az eredmény számunkra nem jó, de a mérkőzés színvonala dicséretes volt” – mondta az olasz szakember. “Rengeteg lehetőségünk volt a gólszerzésre, küzdöttünk a végéig, és bár győzelmet érdemeltünk volna, végül ezt nem kaptuk meg. Az apró hibáinkat az ellenfél kihasználta, de a fordulás után minden megváltozott. A Juventus ellen szerdára minden rendben lesz. Csalódottak vagyunk a hétvégi döntetlen miatt, de magabiztosan várjuk a visszavágót.”

A Real Madrid győzelmét 4/6 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 16/5, a vendég Juventus sikerére pedig 9/2 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply