by

Magath kiesés esetén is maradna

2014. February 27. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

A Fulham nemrégiben jelentette be, hogy Felix Magath veszi át a csapat irányítását. A német szakember elmondta: nem csak a szezon végéig tervez a londoni együttesnél.
Felix Magath

Magath a másodosztályba is követné a Fulhamet.

A Fulham jelenleg a legutolsó helyen áll a húsz csapatos angol bajnokságban, de még nincs veszve a bennmaradás ügye, a 17. helyezett WBA mindössze négy ponttal előzi meg a londoniakat. A Fulham immár harmadik vezetőedzőjét “fogyasztja”, a gyengélkedő csapatot nemrégiben a német élvonalban jelentős sikereket elérő Magath vette át.

A szakvezető első meccsén nem tudott győzelemmel bizonyítani, csapata 1-1-re végzett a rivális WBA elleni összecsapáson. Magath a hétvégi forduló előtt kijelentette: hosszú távra tervez a Fulhamnél, és akkor is maradna a klubnál, ha végül nem sikerül meghosszabbítani az élvonalbeli tagságot, és a csapat kiesik a másodosztályba.

“Meggyőződésem, hogy a legjobbak ellen is helyt tudunk állni, az ambícióim egyértelműek, szeretnék gyökeret verni a Premiershipben. Nincs kétségem afelől, hogy el tudjuk érni célunkat, de ha nem így alakul, a szerződésem a Championshipre is érvényes” – mondta a német szakember.

Magath szombaton hazai közönség előtt is bemutatkozik, de győzelmet aligha ígérhet a szurkolóknak: az ellenfél a listavezető Chelsea lesz. A hazaiak abban bízhatnak, hogy ellenfelük nem lesz friss, hiszen szerdán este még Bajnokok Ligája-meccset játszott a török bajnok Galatasaray otthonában.

A Fulham szombati sikerére 7.00 az odds, a döntetlenre 4.33, a Chelsea diadalára 1.44 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply