by

A Liverpoolnak végül sikerült megszereznie a Sevilla védőjét

2014. August 18. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

Brendan Rodgers
Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool mindenben megegyezett Alberto Morenóval és eddigi klubjával, a spanyol Sevillával a játékos átigazolásáról, így a 22 éves védő már a szigetországiak alkalmazottja.

 

Sajtóhírek szerint a liverpooliaknak olyan sokat nem is kellett fizetniük Morenóért, mint azt korábban gondolták – potom 12 millió angol fontért cserébe sikerült meggyőzniük az andalúziai klub vezetőségét. Brendan Rodgers menedzser már régóta szerette volna szerződtetni a kétszeres spanyol válogatottat, mivel honfitársa, José Enrique sérülékeny, a fiatal Jack Robinson pedig nem elég jó ahhoz, hogy állandó szerepet kapjon az első csapatban.

A Liverpool már hosszú évek óta szeretne hosszú távú megoldást találni a védelem bal oldalára, most úgy tűnik, hogy a két spanyol tökéletesen kiegészítheti majd egymást – vészszükség esetén pedig a fiatal Jon Flanagan, aki alapjáraton jobb oldali védő, is megállja a helyét a szóban forgó poszton.

Moreno fájó szívvel hagyta el otthonát, hiszen a Sevillában nevelkedett és lett ismert játékos, ráadásul a csapattal Európa Ligát nyert, plusz az U21-es válogatottat Európa-bajnokságot. A klub azonban ennyi pénzért jónak látta őt eladni, és mivel három ex-liverpooli, Pepe Reina, Xabi Alonso és Alvaro Arbeloa is mesélt neki a Mersey-partiakról, igent mondott.

Rodgers csapata vasárnap lejátszotta első meccsét az új bajnoki szezonban, Steven Gerrardék pedig 2-1-re legyőzték a Southamptont. A találkozón ezúttal Glen Johnson játszott a védelem bal szélén, és bár megoldotta a rá kiszabott feladatokat, látszott, hogy az angol számára kicsit idegen ez a pozíció.

A Liverpool következőnek a Manchester Cityvel játszik, idegenben, azon a találkozón akár már Moreno is pályára léphet. A “polgáriak” győzelmére 1.85 az odds, míg a döntetlenre 3.60, a liverpooliak sikerére pedig 4.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply