by

Közel a visszatéréshez Sturridge

2015. November 19. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Daniel Sturridge
A Liverpool fiatal sztárja hosszabb kihagyást követően állt ismét edzésbe, James Milner és Jordon Ibe akár már a hétvégén visszatérhet a csapatba.

Daniel Sturridge az angol labdarúgás egyik nagy ígérete volt, a támadó ráadásul már be is teljesítette a hozzá fűzött remények javát. A Liverpool játékosa azonban az elmúlt időszakban sokat volt sérült, ezért sem a válogatottban, sem jelenlegi egyesületében, a Liverpoolban nem tudott maximálisan teljesíteni.

Sturridge az elmúlt idényben összesen csak 12 bajnokin szerepelhetett, és a jelnlegi idény során is csak három alkalommal számíthatott rá aktuális mestere. Jürgen Klopp kinevezése óta a 26 éves játékos mindössze egy meccsen játszott, éppen a német szakember debütálásakor lépett pályára a Tottenham ellen.

A londoniak elleni összecsapáson Sturridge ellenfelével ütközött, emiatt begyulladt a térde. Az orvosi jelentések szerint ismét edzhet, de a hétvégi bajnokit még kihagyja, de a jövő héten már szóba kerülhet a pályára lépése.

“Újra elkezdett edzeni, de a játékáról beszélni még korai. Ebben a pillanatban még van egy kis szünete, rengeteg munka vár még rá, mielőtt visszatérhetne” – mondta Jürgen Klopp.

A liverpooliak szezon közben kinevezett vezetőedzője ugyanakkor jó hírekkel is szolgált a híveknek, James Milner és Jordon Ibe már a társakkal készülhet a bajnokság folytatására, mindketten vállalni tudják a játékot a Manchester City elleni bajnokin. A liverpooliak azután a Bordeaux-val csapnak össze az Európa Ligában: az angol csapat jövő csütörtöki sikerének a szorzója 1.70, a döntetlenre 3.75, a franciák győzelmére 4.75 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply