by

Kovacicban bíznak a társak

2014. September 7. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Mateo Kovacic
Juan Jesus és Hernanes is Mateo Kovacic képességeit dicséri, az Inter két játékosa fényes jövőt jósol a fiatal horvát labdarúgónak.

 

Kovacic 2013 januárjában igazolt az Interbe, a Dinamo Zagreb nevelése már 16 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között, és hazájában Robert Prosinecki utódaként tartják számon. A milánóiak azonnal meglátták a lehetőséget a fiatal játékosban, aki fiatal kora ellenére azonnal az Inter alapembere lett. Az első fél szezonjában is már 13 bajnokin léphetett pályára, az elmúlt szezonban pedig mindössze két bajnokit hagyott ki. A jelenlegi idény során az Inter mindhárom tétmeccsén bizalmat kapott Walter Mazzarri vezetőedzőtől, sőt, az Európa Liga selejtezőjében három gólt is szerzett az izlandi Stjarnan ellen.

Kovacic tehetsége lenyűgözi a csapattársakat, Juan Jesus szerint a fiatal horvát neve nemsokára a világ legjobbjai között forog majd.

“Kovacic néhány éven belül a világ egyik legjobbja lesz, ez nem is kérdés, hatalmas karrier áll előtte” – jelentette ki a védő, akivel egyetért Hernanes is. A támadó úgy érzi, hogy Kovaciccsal együttműködve képes lehet még jobb teljesítményt nyújtani.

“Nagy élmény mellette játszani, valóban nagyon tehetséges. Azt remélem, hogy vele még sikeresebbek tudunk lenni” – tette hozzá Hernanes.

Az Európa-bajnoki selejtezők után szeptember közepén folytatódik az olasz bajnokság az Inter a második fordulóban a Sassuolót látja vendégül: a hazai győzelem oddsa 1.44, a döntetlenre 4.33, a vendégek sikerére 7.00 a szorzó. Az Inter az elmúlt szezonban hazai pályán 1-0-ra verte a Sassuolót, míg idegenben 7-0-ra diadalmaskodott.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply