by

Kompany versenyt fut az idővel

2014. December 4. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Vincent Kompany
Vincent Kompany továbbra is sérült, egyelőre nem tudni, hogy felépül-e a Roma elleni sorsdöntő BL-összecsapásra.

 

A Manchester City csapatkapitánya Manuel Pellegrini bejelentése szerint egészen biztosan kihagyja a címvédő következő két bajnokiját, a belga védő combizomsérülés miatt nem játszhat a Sunderland és az Everton elleni találkozókon.

“Ez egy nagyon bonyolult helyzet, nehéz bármit mondani anélkül, hogy tudnánk, hogyan gyógyul a sérülése a következő napokban. Ezt majd a doktorok tudják megmondani. Jelenleg annyi biztos, hogy a Sunderland és az Everton elleni mérkőzéseket kihagyja Kompany, az pedig majd kiderül, hogy a Roma ellen visszatérhet-e” – mondta a Manchester City menedzsere.

A szakember egyelőre még nem döntött arról, hogy a csapatra váró bajnokikon ki fogja helyettesíteni a belga hátvédet. A Sunderland elleni meccsen Eliaquim Mangala eltiltását tölti, várhatóan Martin Demichelis társa Dedryck Boyata lesz a védelem tengelyében.

A manchesterieknek nagy szükségük lenne Kompany mielőbbi visszatérésére, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában sem megnyugtató a helyzetük. A legrangosabb európai kupasorozat E csoportjában a Manchester Citynek idegenben kell legyőzni a Romát, hogy biztosan továbbjusson a legjobb 16 közé.

A Manchester City december 10-én lép pályára Rómában: az olaszok sikerének az oddsa 2.70, a döntetlenre 3.25, az angolok győzelmére 2.60 a szorzó. A két gárda első meccsén 1-1-es döntetlen született.

A manchesteriek az előző körben 3-2-re nyertek a Bayern München ellen, a Roma 1-1-es döntetlent játszott a CSZKA Moszkva otthonában.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply