Klopp pótolni tudja Reust

2014. September 11. Thursday in Hírek, Német Bundesliga

Marco Reus
A Borussia Dortmund mestere kijelentette, hogy megoldják a csapat legjobbjának a helyettesítését, Marco Reus a válogatott mérkőzésén sérült le négy hétre.

 

Marco Reusnak nincs szerencséje a válogatottal. A dortmundiak támadója a világbajnokság előtt és után is megsérült a nemzeti csapatban, ráadásul mindkét alkalommal ugyanazon bokája miatt dőlt ki. A skótok elleni első Európa-bajnoki selejtezőn Reus egészen a hosszabbításig a pályán volt, de a 92. percben cserét kért.

A játékos hétfőn már Dortmundban alapos orvosi vizsgálatokon esett át, és kiderült, hogy bokájában meghúzódott az egyik oldalsó szalag, emiatt legalább egy hónapot kell kihagynia. Ez előzetesen 8-9 meccset jelent, és lehet, hogy a német válogatott októberi selejtezőjén sem léphet pályára.

A Borussia vezetőedzője ugyanakkor nem aggódik, úgy gondolja, hogy csapata megoldja egyik legjobbjának a pótlását.

“Lehetne rosszabb is, persze nagyon sajnálom Marco sérülését, de ez a négy hét gyorsan elszáll. Nincs más dolgunk, mint keményen dolgozni, helyette is” – mondta Klopp Reus sérülését illetően.

A dortmundiakkal kapcsolatos hír, hogy az olasz válogatott meccsén ápolni kellett Ciro Immobilét, ám a Borussia nyári igazolása végül folytatni tudta a játékot, és megúszta az esetet egy kis zúzódással.

A Borussia Dortmund az Európa-bajnoki selejtezők után a Freiburgot látja vendégül a Bundesligában: a hazai győzelem oddsa 1.25, a döntetlenre 6.00, a vendégek sikerére 10.00 a szorzó.

A Freiburg eddig egy pontot gyűjtött, a Borussia Dortmund két meccs után három ponttal áll a tabellán.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply