by

Klasszist igazolna a Genoa

2015. January 17. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Gian Piero Gasperini
A Genoa komolyan gondolja nagyratörő terveit, ezért még a télen egy klasszis csatárral kívánja megerősíteni keretét.

 

A genovai együttes az ősz folyamán teljesített egy nyolc meccsből álló veretlenségi sorozatot, ennek köszönhetően az év végén még a dobogós helyekért küzdhetett az együttes. Gian Piero Gasperini együttese nem is mondana le a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyek egyikéről, bár az utóbbi négy meccsén csak egy pontot szerző gárda a bajnokság felénél lépéshátrányba került a riválisokkal szemben.

Gasperini reméli, hogy a klub januárban képes annyira megerősíteni a keret, hogy az a tavasz folyamán valóban a jelentős bajnoki helyezések egyikét meg tudja majd szerezni, ennek jegyében a klub elsősorban a csatársort erősítené meg.

A genovaiak hétfőn leülnek tárgyalni a Roma egykori válogatott támadójával, Marco Borriellóval, de a kiesés elől menekülő Parma szintén válogatott csatára, Antonio Cassano is képbe került. Ugyanakkor Cassano már cáfolta is, hogy Genovába tartana, elmondása szerint idén még mindenképpen a Parma bennmaradásáért fog küzdeni, míg a nyáron szíve szerint inkább a másik genovai csapatba, a Sampdoriába igazolna inkább.

Gasperini együttese vasárnap a Sassuolo ellen szakíthatja meg rossz sorozatát: a Genoa győzelmének az oddsa 2.30, a döntetlenre 3.20, a Sassuolo sikerére 3.30 a szorzó. Arra, hogy Alessandro Matri betalál a bajnokin, az odds.

Az elmúlt szezonban a Sassuolo 4-2-re nyert hazai pályán, míg a Genoa 2-0-s sikerrel szerezte meg a három pontot otthonában.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply