by

Keresi a győzelem ízét a Dortmund

2014. December 5. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Jürgen Klopp
A német Bundesliga legnagyobb meglepetését egyértelműen a Borussia Dortmund idei szereplése jelenti. A bajnokság rajtja előtt a szakemberek ugyanazt várták a futballcsapattól, mint az elmúlt években, azaz legyen versenyben a bajnoki címért a Bayern Münchennel.

 

Ehhez képest 13 forduló után az együttes ponthátránnyal az utolsó helyen áll, nyolc vereség mellett mindössze háromszor győzött és kétszer játszott döntetlent. De hogy a csapatban van potenciál, azt a Bajnokok Ligája-szereplés mutatja, a csoportból ugyanis simán továbbjutottak Jürgen Klopp tanítványai.

“Mindent elkövetek, amit csak tudok, hogy változtassunk ezen az áldatlan állapoton. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát végzünk, nem lehetünk egyik pillanatról a másikra ennyire ostobák” – nyilatkozta a szakember a péntek esti, Hoffenheim elleni hazai bajnoki előtt.

“Tudom, milyen érzés így szerepelni, de remélem, a srácok nem felejtették még el, hogyan kell nyerni” – utalt arra, hogy a Mainz edzőjeként is átélte a menny és pokol közötti különbséget, amikor az UEFA-kupa-résztvevő csapat később kiesett a másodosztályba.

A hazaiak győzelmére 1.50 az odds, a döntetlenre 4.60, míg a Hoffenheim idegenbeli sikerére 6.00 szorzóval lehet fogadni.

Klopp továbbra sem számíthat néhány játékosára, a dél-koreai Dzsi Dong Von mellett a bokasérüléssel bajlódó Marco Reus és a szárkapocscsont-törést szenvedett görög Szzokratisz Papasztatopulosz sem léphet pályára. Mats Hummels és Jakub Blaszczykowski ugyan megkezdte az edzéseket, de meglepetés lenne, ha valamelyikük is játszana.

A vendégeknél Sven Schipplock és Pirmin Schwegler kisebb húzódással bajlódik, a magyar válogatott csatár, Szalai Ádám viszont eltiltása miatt biztosan nem játszhat.

A hoffenheimiek rendkívül kiszámíthatatlan természetűek, az első kilenc forduló veretlenségét követően egy hónapja a feje tetejére áll minden. nem elég, hogy zsinórban háromszor kikaptak, de a legutóbbi négy mérkőzésen mindig legalább három gólt kaptak. Szerencse, hogy a Mönchengladbach (1-3), a Köln (3-4) és a Bayern München (0-4) után a Hannovert végül így is sikerült legyőzni (4-3).

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply