by

Keita a Valenciában folytatja

2014. January 31. Friday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Andres Guardado

A spanyol La Ligában szereplő Valencia hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon hátralévő részére szerződést kötött Seydou Keitával, a Sevilla és a Barcelona korábbi játékosával.

 

A mali középpályás még az 1999/2000-es szezonban a francia Olympique Marseille-t erősítette, majd két szezont húzott le a Lorient, ötöt pedig a Lens játékosaként. Az utolsó franciaországi szezonjában figyelt fel rá az akkor jó formában lévő Sevilla, ahol viszont csak egy szezont töltött, mert a Barcelona 2008 nyarán 14 millió eurót fizetett érte. Az andalúz klub jó üzletet csinált vele, hiszen egy évvel korábban négymilliót csengettek ki érte a Lensnek.

A katalánok bombaerős középpályáján azonban nem tudott állandó játéklehetőséghez jutni, mert bár sok meccset játszott, sokszor inkább csak csereként számítottak rá. Három bajnoki címet, valamint két-két Király-kupát és Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával, majd 2012-ben Kínába szerződött, ahol két szezon húzott le, természetesen alapemberként.

A Valencia most féléves szerződést kötött a 34 éves, 88-szoros válogatottal, akinek a kontraktusát a szezon lejártát követően további egy évvel lehet kitolni.
A “denevérek” ugyancsak csütörtökön jelentették be, hogy három labdarúgójukat is kölcsönadták tavaszra. A sokoldalú, többnyire bal oldali védőt játszó Andres Guardado a német Bayer Leverkusenhez került fél évre, a portugál Helder Postiga az olasz Laziót fogja erősíteni, míg a kolumbiai Darlon Pabón a brazil Sao Paolóhoz került.

A Valencia továbbra sem teljesít meggyőzően, így nem is meglepő, hogy a decemberben kinevezett vezetőedző, Juan Antonio Pizzi komoly változtatásokra szánta el magát. A csapat a 10. helyen áll 25 ponttal, hátránya 11 pont a hatodik, még európai kupaindulást érő pozícióhoz képest. Szombaton a Barcelonához utazik Pizzi legénysége.

A Barcelona győzelmét 1.12 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 8.00, a Valencia sikerére pedig 19.00 az odds.

Forrás: Unibet

Leave a Reply