by

Ismét formába lendült Schürrle

2016. March 12. Saturday in Hírek, Német Bundesliga

Andre Schurrle
Nem fut jó szezont Andre Schürrle, a Wolfsburg támadója, február végéig mindössze egy gólt szerzett a ligában, márciusban viszont már háromszor volt eredményes.

A 25 éves német válogatottért – aki a nemzeti együttesben 49-szer szerepelt, és 20 gólt lőtt – a Wolfsburg több mint 30 millió eurót fizetett az angol Chelsea-nek tavaly januárban. Karrierje nem is indult rosszul a zöld-fehér mezeseknél, de az idei szezonban gyengén teljesít, emiatt pedig sok kritikát is kap. Edzője, Dieter Hecking azonban kiáll mellette, amit Schürrle az elmúlt közel két hétben igyekezett is meghálálni: három gólt lőtt a Hannovernek, a Borussia Mönchengladbach ellen gólpasszt harcolt ki, kedden pedig győztes találatot szerzett a belga Gent ellen a Bajnokok Ligájában.

“Akkor is erős maradt, amikor rengeteg negatív kritikát kapott” – mondta Hecking játékosáról, aki a szezonban összesen 31 tétmeccsen lépett pályára, statisztikája hét gól és hat assziszt. “Fontos volt, hogy mindig is bízott magában, hiszen ilyenkor sokan magukba zuhannak és darabokra hullnak. Örülök, hogy a Gent ellen is eredményes volt.”

A Wolfsburg történelmet írt a hét közben, hiszen még soha nem jutott el a legrangosabb európai kupasorozatban a legjobb nyolc közé. Schürrle szerette volna, ha a negyeddöntőben együttese korábbi kenyéradóját, a Chelsea-t kapja, de a londoniak nem is jutottak el a következő körig, mert a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel búcsúztatta őket.

A “farkasok” hazájuk pontvadászatában is kezdenek magukra találni, a harmadik, BL-indulást érő helytől öt pont választja el őket. A hétvégén a kiesés ellen küzdő Hoffenheimhez látogatnak.

A Hoffenheim győzelmére a szorzó 3.50, míg a döntetlenre 3.75, a vendég Wolfsburg sikerére pedig 2.00.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply