by

Inzaghi látja a fejlődést

2014. August 19. Tuesday in Hírek, Olasz Serie A

Filippo Inzaghi
Filippo Inzaghi igyekezett pozitívan értékelni a Milan Valencia elleni vereségét, a nyáron kinevezett vezetőedzőnek ugyanakkor még sok dolga van a két hét múlva kezdődő bajnokságig.

 

A Milan nyári felkészülési meccsei javát elvesztette, mindössze két, alacsonyabb osztályú olasz gárda ellen tudott nyerni, legutóbb a Valencia is két vállra fektette. A piros-feketéknél bemutatkozott Diego Lopez, valamint a szintén a múlt héten igazolt Pablo Armero is, ám a két újonccal sem erősödött meg a hátsó alakzat, a védelem a meccsen többször is csődöt mondott, csak a szerencsének és a spanyol csapat támadóinak köszönhető, hogy csak 2-1-es vereség lett a vége.

“Ez egy nagyon jó teljesítmény volt, néhány nagyon figyelemreméltó dolgot alkottunk, például egy idő után már nem is számoltam, hogy hány szögletünk volt. Jelenleg nem érdekel az eredmény, csak az, hogy hogyan teljesít összességében a csapat. Két elkerülhető gólt kaptunk, de 90 percig sikerült úgy játszanunk, mint egy komoly célokra aspiráló csapat” – mondta Inzaghi.

Honda Keiszuke csodálatos gólt szerzett a Valencia ellen, ugyanakkor a japán játékos még nincs csúcsformában, ezt jelzi, hogy két szögletet is elrontott.

“Honda az edzéseken remekül teljesít, a technikai tudására nagy szüksége van a csapatnak” – mondta a vezetőedző, aki szerint jó előjel lehet, hogy a csapat Mario Balotelli, M’Baye Niang és Jeremy Menez nélkül is jól teljesített.

A Milan augusztus 31-én a Lazio elleni rangadóval kezdi az olasz bajnokságot: a milánóiak sikerének az oddsa 1.85, a döntetlenre 3.40, a rómaiak győzelmére 4.20 a szorzó.

A két csapat az elmúlt bajnoki idényben két 1-1-es döntetlent játszott egymással.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply