Harapós Interre számít az Udinese edzője

2014. March 27. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Antonio Di Natale

Csütörtök este az Inter hazai pályán az Udinesét fogadja az olasz Serie A 30. fordulójában.
A vendégek vezetőedzője, Francesco Guidolin szerint a milánóiak nekik fognak esni, hiszen szeretnék kijavítani hétvégi botlásukat.

 

Nem kis meglepetésre az Atalanta három ponttal gazdagodott vasárnap a San Siróban, miután 2-1-re legyőzte a hazai együttest. Maga Walter Mazzarri vezetőedző sem érti, hogy kaphatott ki együttese, viszont nincs sok idő a kesergésre és az okok megtalálására, mert csütörtök este újabb bajnoki vár az Európa Liga-indulásért küzdő fekete-kékekre. Az Udinese ugyan a tabella második felében tanyázik, semmiképpen nem lebecsülendő ellenfél, főleg úgy, hogy egy évvel ezelőtt 5-2-re nyert Milánóban.

“Egy erős és mérges Interre számítok” – mondta Guidolin, az udinei klub vezetőedzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. “Teljesen normális, hogy így éreznek az Atalanta elleni vereséget követően. Viszont mi sem adjuk olcsón magunkat, ezúttal is a győzelemért fogunk pályára lépni. Mazzarri jó edző, stílusa érződik is a csapaton. Sokat fejlődtek legutóbbi bajnoki meccsünk óta, főleg a levegőben jók és pontrúgásokból.”

Guidolin minden játékosára számíthat, így a legerősebb összeállításban küldheti pályára övéit. A házi góllövőlistát tíz találattal vezető Antonio Di Natale a hétvégén a Sassuolo ellen szerzett győztes találatot. Elviekben Mazzarrinak sem kell nélkülöznie senkit, a legfrissebb hírek szerint az Internél is egészséges mindenki. Ősszel a milánóiak simán nyertek vendégként 3-0-ra, de az elmúlt esztendőkben az Udinese vendégként viszonylag megállta a helyét.

Az Inter győzelmét 1.66 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.75, az Udinese sikerére pedig 5.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply