by

Sérülés vetett véget Valdes barcelonai karrierjének

2014. March 27. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Victor Valdes

A spanyol La Liga 30. fordulójában a Barcelona hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a tabella második felében tanyázó Celta Vigo ellen.
A győzelem ellenére nem lehetnek boldogak a katalánok, hiszen elveszítették Victor Valdest.

 

A spanyol kapus az első félidő derekához közeledve sérült meg, ekkor Neymar góljával már vezetett a Barcelona. Valdes térdszalag-szakadást szenvedett, ezt klubja is megerősítette hivatalosan, így minimum 4-6 hónapos kihagyás vár rá, ami azt jelenti, hogy az idei szezonban már nem fog játszani, tehát ez volt az utolsó tétmeccse a csapat szerelésében. A 20-szoros válogatott már korábban bejelentette, nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, mindenképpen távozni fog.

Valdes kiesése nagy érvágás a Barcelona számára, hiszen az együttes nagy harcban van a bajnoki címért a két madridi együttessel, a Reallal és az Atleticóval, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében ráadásul utóbbival is összesorsolta a sort, előbbivel pedig az április 16-ai spanyol Király-kupa-döntőben fog játszani.

A 32 éves kapus számára nehéz nyári időszak vár, hiszen amellett, hogy sérülten kell csapatot találnia, a nyári világbajnokságról is le fog maradni. Az élet azonban nem áll meg, a Barcelonánál így Jose Manuel Pintóra vár nagy feladat. A többnyire csak hazai kupameccseken pályára lépő 38 éves spanyol idén 14 tétmeccset játszott, 11 gólt kapott, őt alkalommal pedig nem talált az aktuális ellenfél a kapujába.

A hétvégén városi derbi vár a gránátvörös-kékekre, hiszen az Espanyol vendégei lesznek. A hazaiak győzelmét 9.50 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 5.25, Lionel Messiék sikerére pedig 1.30 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply