by

Gulácsiék és Kötelesék is idegenben kezdenek

2014. February 19. Wednesday in Hírek, UEFA Európa Liga

Köteles László csapata, a belga Genk, illetve a Gulácsi Pétert foglalkoztató osztrák Salzburg is idegenben játssza első mérkőzését a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásáért sorra kerülő párharcában, csütörtökön.

 

A Genk az Anzsi Mahacskala vendége lesz. Az orosz csapat egy évvel ezelőtt története első európai kupaszereplése alkalmával a Newcastle United ellenében bejutott a legjobb 16 közé, azóta azonban, a tulajdonos pénzügyi megszorításai miatt alaposan kicserélődött a kerete.

Az Anzsi fennállása során először játszik majd belga csapattal, míg a Genk eddigi egyetlen oroszországi fellépésén, 1997-ben az Intertotó Kupában 3-2-re kikapott a Dinamo Moszkva otthonában. Ez lesz a 40. orosz-belga párharc az európai kupaporondon, a mérleg nyelve előbbiek felé hajlik, ugyanis 20 győzelem, 5 döntetlen és 14 vereség szerepel a nevük mellett.

Gulácsiék a korábbi UEFA Kupa- és Bajnokok Ligája-győztes Ajax Amsterdam vendégeként lépnek pályára, a két csapat eddig négy alkalommal találkozott egymással, ezeken két holland győzelem és két döntetlen született. Érdekesség, hogy Frank de Boer, az Ajax vezetőedzője mindegyik összecsapáson ott volt a csapatban. Az amszterdami együttes története során kilencszer találkozott osztrák csapattal, négy győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege. Hazai pályán hivatalosan csak egyszer kapott ki az Ajax osztrák riválistól: az UEFA Kupa 1989/90-es kiírásában a pályán 1-1-es eredménynél rendbontás miatt félbeszakadt az Austria Wien elleni találkozó, az európai szövetség pedig 0-3-as végeredményt állapított meg. Ezen a találkozón az amszterdamiak kezdőcsapatában ott volt Fischer Pál is.

A sorozat egyik legnagyobb esélyese a Bajnokok Ligájából “átkerült” olasz listavezető Juventus, amelynek a legnagyobb motivációja az lehet, hogy a sorozat döntőjét éppen Torinóban rendezik. Antonio Conte gárdája a török Trabzonspor együttesét látja vendégül.

sgg \ spi \ sag

MTI 2014. február 19., szerda 10:31

Related Articles

Leave a Reply