by

Javítana szörnyű mérlegén a Milan

2014. February 19. Wednesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Az eddigi kupatörténelem átkát leküzdve végre túljutna aktuális spanyol ellenfelén az AC Milan labdarúgócsapata.

 

Urby Emanuelson

A Milan pocsék mérlegen javíthat az Atletico ellen.

A milánóiakon mintha átok ülne a Bajnokok Ligájában, kérdés, hogy egy ilyen harmatos szezonban, mint a 2013-14-es képesek lesznek-e úrrá lenni mindezen.

Már a kispadokon is érdekes csata várható, hiszen a hazaiaknál Clarence Seedorf játékosként is lehúzott jó néhány szezont, és bizony többször is játszott az Interben, majd a Lazióban légióskodó 106-szoros argentin válogatott középpályás, Diego Simeone ellen.

A spanyol együttes úgy érkezik a BL-nyolcaddöntők odavágójára Olaszországba, hogy a csoportkörben egyike volt azon három csapatnak, amely nem kapott ki: csoportjában csupán Szentpéterváron veszített pontot, öt győzelem mellett a Zenit játszott vele egyedül döntetlent (1-1).

Ezzel szemben a Milan maximum a továbbjutásnak örülhetett, no meg annak, hogy hazai pályán veretlen maradt: a Celtic 2-0-s legyőzése után 1-1-re végzett a Barcelonával és 0-0-s döntetlent vívott az Ajaxszal.

Ami a formákat illeti, az Atlético harcban van a spanyol bajnoki címért, ugyanúgy 60 ponttal áll, mint a Real Madrid és a Barcelona. Igaz, február elején volt egy kis hullámvölgy, hiszen a kupában oda-vissza kikapott a Real Madridtól, a két csata között pedig 2-0-ra megbotlott az Alméria otthonában is.

A Milanról nehéz jót mondani, hiszen nemcsak a bajnoki cím, de a nemzetközi kupaindulás is nagyon távolinak tűnik, a milánóiak mindössze a Serie A 9. helyén szerénykednek. Ami még rossz hír, hogy az olasz csapat az eddigi négy, spanyol csapat elleni egyenes kieséses párharcban mindig alul maradt, a nyolc mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni, tavaly, a Barcelonát 2-0-ra verte. Az Atlético viszont nyolc olaszországi látogatása során háromszor is győzött korábban, így reménykedhet az újabb jó szereplésben.

A hazaiaknál Seedorf nem számíthat két eltiltott középpályása, Riccardo Montolivo és Sulley Muntari szereplésére, de kérdéses Kaká, valamint Cristian Zapata játéka is. A madridiaknál Tiago csukló-, Filipe Luis ágyék-, Javi Manquillo pedig hátsérülése miatt hiányzik.

Szerda este a Milan hazai győzelmére 3.75 az odds, a döntetlenre 3.25, míg az Atlético idegenbeli sikerére 2.20 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply