by

Guardiola első igazolása megvan

2016. June 3. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Ilkay Gundogan
Josep Guardiola első igazolása a Manchester Citynél Ilkay Gündogan a Borussia Dortmundtól.

Az átigazolási összegről nincs hivatalos adat, de az angol lapok 20 millió fontot emlegetnek a német középpályással kapcsolatban, aki négy évre írt alá. “Öt sikeres év után véget ért a dortmundi időszakom. Külön köszönet az edzőimnek, Jürgen Kloppnak és Thomas Tuchelnek, nagyszerű időszakot töltöttem velük, és nekik is köszönhetem, hogy bekerültem a német válogatottba. Az átigazolásomban az játssza a legnagyobb szerepet, hogy együtt dolgozhatok Pep Guardiolával. Ő keresett meg, hogy igazoljak Manchesterbe, és meggyőzött az általa képviselt filozófiával. Úgy érzem, számomra most ez a megfelelő lépes, és Guardiola irányításával szeretnék továbbfejlődni” – írta közleményében a 25 éves játékos, akinek jövő nyáron lejárt volna a szerződése a Dortmudnál, most viszont még jó pénzt keresett az eladásával a klubja.

Gündogan már a második fontos távozó a Dortmundból, előtte ugyanis Mats Hummelst vesztette el a csapat, aki a nagy rivális Bayern Münchent választotta. A Dortmund a mostani idényben a Bundesligában a második helyen zárt a Bayern mögött, és a kupadöntőben is a müncheniek orozták el előlük az aranyérmet – tizenegyespárbaj után. Gündogan bajnok és kupagyőztes is egyszer-egyszer volt a Dortmunddal (mindkettő a 2011-2012-es szezonban történt), amellyel 2013-ban Bajnokok Ligája-döntőt játszott, ráadásul 11-esből gólt is szerzett, de végül a Bayern München örülhetett akkor is.

Gündogan térdsérülést szenvedett május elején, így nem lehet ott a franciaországi Európa-bajnokságon, érdekesség, hogy két évvel ezelőtt szintén sérülés miatt hagyta ki a brazíliai vébét, amely a német csapat sikerével zárult.

A német válogatott az Eb előtti utolsó felkészülési meccsét a magyarok ellen játsszák. A német győzelemre a szorzó 1.25, a döntetlenre 5.25, a magyar sikerre 13.00.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply