Frankfurtban támadna fel a Dortmund

2014. November 30. Sunday in Hírek, Német Bundesliga

Ciro Immobile
Miközben a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben menetel a Borussia Dortmund labdarúgócsapata, addig a tavalyi ezüstérmes a Bundesligában a pofozógép szerepét tölti be. Az együttes 12 forduló alatt hét vereséget szenvedett, és 11 megszerzett ponttal az utolsó előtti, kieső helyen szerénykedik.

 

Vasárnap a Frankfurt vendégeként lép pályára, és reméli, hogy sikerül begyűjteni a három pontot. Erre a legutóbbi kilenc bajnoki közül egyszer akadt példa, november 9-én a Mönchengladbach kapott ki 1-0-ra a Signal-Iduna-Parkban.

A csapat egy hete már 2-0-ra vezetett Paderbornban, de az újonc végül 2-2-re mentette a találkozót. A mérkőzésen súlyos bokasérülést szenvedett Marco Reus, akire januárig nem számíthat a szakvezetés.

Annak ellenére, hogy a csapat rossz sorozatban van, sérülések sújtják, és szerdán az Arsenal otthonában is elveszítette veretlenségét a BL-ben, a szakvezetés abban reménykedik, hogy sikerül a hátralévő öt meccset megnyerni idén, és tizenöt pontot gyűjteni. A feladat azért nehéz, mert a vasárnapi, frankfurti kiruccanás mellett még két, hozzá hasonlóan alsóházi együtteshez, a Herthához és a Werder Bremenhez látogat, a Hoffenheimet és a Wolfsburgot pedig vendégül látja.

Jürgen Klopp edző Reus mellett nem számíthat Mats Hummels, Sven Bender és Jakub Blaszczykowski játékára sem, de Nuri Sahin szereplésére is kicsi az esély.

A hazaiak egy négy vereségből álló szériát szakítottak meg egy hete a Mönchengladbach elleni idegenbeli 3-1-es győzelemmel, így Thomas Schaaf edző bizakodhat a jó folytatásban. Kevin Trapp, Constant Djakpa, Joel Gerezgiher, Carlos Zambrano, Nelson Valdez és Ginaluca Waldschmidt sérült, de súlyos ételmérgezése után Jan Rosenthal állítólag ismét játszhat.

A hazaiak győzelmére 5.50 az odds, a döntetlenre 4.33, míg a Dortmund idegenbeli győzelmére 1.57 szorzóval lehet fogadni.

A Frankfurt utoljára 2010-ben győzött a Dortmund ellen – abban az évben kétszer is -, otthon 1-0-ra, idegenben 3-2-re. Azóta hat egymás elleni meccsből ötöt a Borussia nyert meg, egyszer pedig 3-3-as döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply