by

Edzőt váltott a Crystal Palace

2014. December 28. Sunday in Angol Premier Liga, Hírek

Neil Warnock
A Southamptontól a 18. fordulóban, hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereség után menesztette a Crystal Palace labdarúgócsapata Neil Warnockot.

 

A 66 éves szakember azt követően csatlakozott a csapathoz, hogy 48 órával a bajnokság kezdete előtt Tony Pulis menedzser lemondott Augusztusban Steve Parish klubelnök azzal indokolta Warnock kinevezését, hogy 2007 és 2010 között már dolgozott a klubnál, akkor nagyszerű munkát végzett, és olyan edző, aki ismeri és érti a klub filozófiáját.

Ehhez képest nem nagyon sikerült a Crystal Palace-nak a szezon eddigi része, hiszen a 18 bajnoki felét elveszítette, hatszor döntetlent játszott, és csupán három mérkőzést nyert meg: szeptemberben az Evertont 3-2-re, a Leicester Cityt 2-0-ra győzte le, november 23-án pedig meglepetésre 3-1-re nyert a Liverpool ellen.

A pénteki, Southampton elleni vereséggel azonban a csapat a 18., kieső helyre esett vissza – köszönhetően annak is, hogy Hull City 3-1-re nyert a Sunderland ellen, és előzött.

“A klub szeretné megköszönni Neilnek az elmúlt négy hónap kemény munkáját és a befektetett energiát” – állt a klub közleményében. A Crystal Palace Ian Holloway tavaly októberi távozása, azaz 14 hónap alatt a negyedik edzőjét fogyaszthatja majd.

Egyelőre ideiglenesen az eddigi asszisztens, Keith Millen irányít, és a Queens Park Rangers elleni vasárnapi, idegenbeli bajnokin ő ül a kispadon. De a klubvezetés már jelezte, hogy a lehető leghamarabb szeretné kinevezni az állandó utódot. A brit Metro lap szerint négy szakember közül kerülhet ki az utód: véglegesíthetik Millent, de valószínűbb, hogy Tim Sherwood, Mick McCarthy, esetleg Glenn Hoddle kap lehetőséget.

A vasárnapi bajnokin a 16. helyezett hazaiak győzelmére 2.40 az odds, a döntetlnre 3.40, míg a Crystal Palace hazai sikerére 3.20 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply