Dárdai Pál marad a kapitány

2014. December 10. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

Az MLSZ bejelentése szerint Dárdai Pál az Európa-bajnoki selejtezők végéig folytatja a munkát a válogatott élén, a szövetségi kapitány köszönetet mondott német klubjának, amiért engedélyezi, hogy folytassa a megkezdett munkát.

Generic

A Magyar Labdarúgó-szövetség már hetek óta tárgyalt a folytatásról Dárdai Pál munkaadójával, a berlini Herthával, a magyar vezetés szerette volna meghosszabbítani a szakemberrel kötött megállapodást, amely az oroszok elleni mérkőzéssel lejárt. Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban azt ígérte, hogy mindent elkövetnek azért, hogy Dárdai maradjon a kapitány, és erre van is mód.

A szövetség keddi bejelentése szerint eredményre vezetett az elmúlt hetek egyeztető munkája, és sikerült megállapodni a Herthával a folytatásról. A tájékoztatás szerint Dárdai a jelenleg zajló Európa-bajnoki selejtezők végéig maradhat kapitány.

“A Herthának nem lett volna kötelessége elengedni, ide köt a szerződésem, ők a munkaadóim, ezért külön köszönöm a klubnak, hogy folytathatom a megkezdett munkát. Berlinben örülnek is, meg nem is a kinevezésnek, büszkék rá, viszont továbbra is úgy tekintenek rám, hogy a főállásom a Hertha BSC-nél van, és nekem ehhez kell igazodnom” – mondta Dárdai az mlsz.hu-n, majd hozzátette: felnőtt szinten továbbra is tapasztalatlan edző vagyok, sokat kell még tanulnom, ugyanakkor korábban, játékosként jelentős tapasztalatot szereztem.

A 2016-os Európa-bajnoki selejtezők F csoportjában a magyar válogatott négy mérkőzés után harmadik, Dárdai Pál irányításával kilencből hét pontot gyűjtött be, csak a Románia elleni idegenbeli meccsen vesztett pontot.

A magyar válogatott csoportgyőzelmére az Eb-selejtezőkön 6.50 az odds, a románok elsőségére 1.33, az északírek diadalára 7.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply