by

A Milan nem következetes

2014. December 10. Wednesday in Hírek, Olasz Serie A

Riccardo Montolivo
Riccardo Montolivo a Genoa ellen újra kezdőcsapat tagja lehetett, de a csapatkapitány visszatérése sem lendített a piros-feketék helyzetén.

 

A Milan a hétvégén újabb kellemetlen pofonba szaladt bele, a korábban jobbhoz szokott drukkerek ezúttal a Genoa otthonában voltak kénytelenek vereséget elkönyvelni. A milánóiak szezonbeli harmadik vereségükkel a 7. helyre csúsztak vissza, míg a genovaiak a dobogó harmadik fokán állnak 14 forduló után.

A meccsen féléves kihagyás után ismét kezdő volt Montolivo, aki még a világbajnokság előtt szenvedett súlyos sérülést. A középpályás a válogatott edzőtáborában felkészülési meccsen szenvedett lábtörést, emiatt nemcsak a vb-t, hanem majdnem a teljes őszi szezont ki kellett hagynia.

“Nagyon örülök, hogy visszatérhettem, és már az egy győzelem a számomra, hogy újra játszhattam. Persze jobb lett volna tényleg nyerni, de nem tudtuk megismételni az első félidőben mutatott játékot a szünet után. Szenvedtünk, kevés helyzetet alakítottunk ki, azt hiszem, hogy a Genoa jobban akarta a sikert. Idén nem tudunk következetesen teljesíteni” – mondta a csapatkapitány.

Montolivo szerint az eddigi hullámzó teljesítmény ellenére a Milannak még van esélye kiharcolni a szezon előtt kitűzött célt, vagyis az első három hely valamelyikének, és ezzel a Bajnokok Ligájában való indulásnak a lehetőségét.

A Milan vasárnap a Napolit látja vendégül a Serie A-ban: a milánóiak sikerének az oddsa 2.60, a döntetlenre 3.30, a nápolyiak győzelmére 2.62 a szorzó.

Az ötödik helyezett Napoli a hétvégén 2-2-es döntetlent játszott az Empolival. A Napoli az elmúlt szezonban hazai pályán és idegenben is legyőzte a Milant.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply