by

Dániát fogadja a csapat májusban Debrecenben

2014. March 3. Monday in Hírek, Magyar válogatott

Május 22-én Debrecenben fogadja felkészülési mérkőzésen a dánokat a magyar labdarúgó-válogatott – hangzott el a hazai szövetségnek (MLSZ) és Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének hétfői közös sajtótájékoztatóján.

 

A találkozót a tervek szerint az új Nagyerdei Stadionban rendezik meg, amelyet május 1-jén adnak át.

A sajtótájékoztatón Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője közölte, hogy további két felkészülési mérkőzésre is sor kerül majd: június 4-én Albánia, június 7-én pedig Kazahsztán lesz a magyar csapat ellenfele, ugyancsak hazai pályán.

Pintér Attila szövetségi kapitány irányításával először szerdán lép pályára a válogatott, mégpedig Győrben, a finnek elleni barátságos találkozón.

Ahhoz, hogy a nemzeti csapat május 22-én találkozhasson a dánokkal, az MLSZ elnökségének döntése értelmében az OTP Bank Liga 29. fordulóját a május 17-18-i hétvégére helyezték át, a Magyar Kupa döntőjét pedig az eredetileg tervezetthez képest egy héttel később, május 25-én bonyolítják le.

A válogatott 12 év után tér vissza Debrecenbe, legutóbb 2002-ben a fehéroroszok ellen játszott a hajdúsági megyeszékhelyen a nemzeti együttes.
Magyarország eddig 15 hivatalos mérkőzést játszott Dánia ellen, a mérleg 9 győzelem és 3-3 döntetlen, illetve vereség.

skt \ sag

MTI 2014. március 3., hétfő 11:25

Related Articles

Leave a Reply