Benteke a címvédő ellen térhet vissza

2014. October 4. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Christian Benteke
Ha nyer, megelőzheti a címvédő Manchester Cityt az Aston Villa labdarúgócsapata. A felek a Premier League 7. fordulójának szombati játéknapján egymás ellen lépnek pályára, és a birminghamiek abban bíznak, sikerül megismételni az egy évvel korábbi bravúrt.

 

2013. szeptember 28-án a Villa – mindössze 33 százalékos labdabirtoklással – 3-2-re nyert hazai pályán, noha Yaya Touré és Edin Dzeko révén kétszer is a vendégek vezettek, végül Karim el-Ahmadi, Leandro Bacuna és Andreas Weimann révén sikerült fordítani. Azt megelőzően viszont kétszer is a Manchester City győzött 1-0-ra, a statisztikák szerint a címvédő nyerte eddig a legtöbb meccset a Villa ellen a Premier League-ben, 19-et.

Jó hír a hazaiaknak, hogy ismét játékra jelentkezett Christian Benteke, aki még márciusban szenvedett Achilles-ín-szakadást, így nem lehetett ott a belga válogatottal a nyári, brazíliai világbajnokságon sem. Hat hónap után azonban teljesen fitt, így csak Paul Lamberten múlik, hogy pályára küldi vagy sem. A hazaiaknál így is akad két komoly sérült, a szlovák válogatott csatár, Libor Kozak törött lábát ismét műteni kell, míg a csapatkapitány Ron Vlaar vádlisérülés miatt nem játszhat.

A Manchester City középpályása, Fernando húzódás miatt hat mérkőzést is kihagyott, de ismét bevethető állapotban van, míg Joe Hart jubilálhat, és 300. bajnoki mérkőzésén állhat a kapuba, ha Manuel Pellegrini neki szavaz bizalmat.

Az Aston Villa úgy áll a hatodik helyen tíz ponttal, hogy legutóbbi két mérkőzésén esélye sem volt a Chelsea és az Arsenal ellen, a két londoni együttes egyaránt 3-0-ra verte. Utoljára 2012 decemberében fordult elő, hogy sorozatban háromszor is kikapott, szűk két éve a Chelsea-től, a Tottenhamtől és a Wigantől összesen 15 gólt kapott.

A hazaiak győzelmére 7.50 az odds, a döntetlenre 4.50, míg a vendég Manchester City sikerére 1.50 szorzóval lehet fogadni. Az Aston Villa legutóbbi 56 hazai bajnokijából mindössze 14-et nyert meg, a Manchester City viszont mindössze egyszer kapott ki a legutóbbi 15 vendégszereplése alkalmával.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply