by

Benitez még jobb Napolira számít

2014. May 8. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

Két fordulóval a Serie A zárása előtt már biztos, hogy a Napoli a harmadik helyen végez a tabellán, Rafael Benitez vezetőedző szerint a következő idényben ennél is jobb helyezésre számít.
Lorenzo Insigne

Sikeres idény – a Napoli trófeát nyert és BL-be jutott idén.

A Juventus és a Roma ebben az idényben kimagaslott a mezőnyből, 36 meccsen a torinóiak mindössze kettő, a rómaiak három vereséget voltak kénytelen elkönyvelni. Hozzájuk képest jelentős volt a Napoli lemaradása a harmadik helyen, de a dél-olasz együttes sem panaszkodhat, hiszen mindössze hat alkalommal győzték le, és már hetekkel ezelőtt bebiztosította dobogós helyezését.

A Fiorentina múlt hétvégi legyőzésével ráadásul trófeát is szerzett a csapat, a Coppa Italia megszerzésével és a BL-indulás kiharcolásával kimondottan sikeresen éven van túl a gárda.

“A közös projekt első évében pontos taktikai útmutatást kívántam adni a játékosoknak, egyértelmű céljaink voltak a szezon elején. A jövőben tapasztaltabban és erősebben vágunk neki a szezonnak, és meglesz a képességünk, hogy meccs közben is változtassunk a játékunkon. A Cagliari elleni győzelem és az Olasz Kupa megnyerése azt mutatja, hogy jó ösvényen járunk, és még szebb jövő várhat az együttesre” – jelentette ki Benitez.

A Napoli az utolsó előtti fordulóban a Sampdoria otthonába látogat. A hazaiak az előző öt bajnokijukból négyet elveszítettek, de azt megelőzően jó szériát futottak, így már a tavasz elején eldőlt, hogy nem kell a kieséstől tartaniuk. A Sampdoria sikerére 3.60 az odds, a döntetlenre 3.50, a Napoli diadalára 2.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply