Az Evertonnál Barryért aggódnak

2014. November 12. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

Gareth Barry
Gareth Barry súlyos bokasérülést szenvedett, de a liverpooli klub vezetői remélik, hogy csak hetekre, és nem hónapokra vesztették el a középpályást.

 

Barry természetesen kezdőcsapat tagja volt a Sunderland elleni bajnokin, de már a 13. percben le kellett cserélni, mert megsérült. A labdarúgó a Jordi Gomez elleni ütközés után maradt a gyepen, a fájdalmaiból arra lehetett következtetni, hogy sérülése súlyos. Az első jelentések arról szóltak, hogy a 33 éves labdarúgó bokatörést szenvedett, de ezt Roberto Martinez már a meccs után cáfolta.

Az Everton hívei a napokban abban reménykedtek, hogy az első jelentésekkel ellentétben nem kell hosszú ideig nélkülözni Barry hasznos játékát, de a jelek szerint, ha nem is hónapokra, de hosszú hetekre kell felkészülni a középpályás nélkül.

“A Gareth Barry sérülése kapcsán felmerült orvosi vizsgálatok még nem értek véget, de azt már az első röntgen kimutatta, hogy nincs törés a bokájában. Azonban még mindig nagyon duzzadt a sérült testrész, így nem könnyű megállapítani, hogy mi a pontos sérülés, de azt már az orvosi stábnak sikerült kideríteni, hogy szalagszakadása van a játékosnak. Jelenleg már el is kezdődtek a kezelések, és reménykedünk benne, hogy ezek csak hosszú hetekre és nem hónapokra tartja távol a pályától” – szól az ügyben a klub közleménye.

A 10. helyezett Everton a 4. West Ham Unitedet látja vendégül az angol bajnokság következő fordulójában: a hazai győzelem oddsa 1.72, a döntetlenre 3.75, a vendégek sikerére 4.50 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply