Az első elődöntős a Milan az Olasz Kupában

2016. January 15. Friday in Hírek, Olasz Serie A

Luiz Adriano
A Milan 2-1-re nyert a Carpi ellen a hazai kupasorozat negyeddöntőjében. Kínába igazolt Luiz Adriano 14 millió euróért.

A milánóiak Carlos Bacca és Mbaye Niang góljával már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a Serie A újonca azonban a szünet után szorossá tette a meccset, végül így is továbbjutott Sinisa Mihajlovic csapata. A szerb edző állása az elmúlt hetekben veszélyben volt, ám az elődöntőbe jutással kicsit fellélegezhet. Mihajlovic csapata elsőként jutott tovább a legjobb nyolc közül, a milánóiak ellenfele az elődöntőben a Spezia-Alessandria párharc győztese lesz.

Mihajlovic ugyanakkor nem nyugszik meg a győzelem miatt, tisztában van vele, hogy továbbra is győzelmeket kell, hogy produkáljon csapatával.

“Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de a srácok nagyon akarták a továbbjutást” – mondta a meccs után a szerb vezetőedző, aki bejelentette, hogy Luiz Adriano a kínai Jiangsu Suning együtteséhez igazolt. A brazil csatár a nyáron igazolt a Milanba, miután lejárt a szerződése a Sahtar Donyecknél. A kínai klub a bejelentés szerint 14 millió euróért igazolta le Luiz Adrianót.

A hírek szerint azonban nem kell igazolnia csatárt a Milannak, ugyanis a Monaco által eltanácsolt Stephan El Shaarawy visszatér Mihajlovic keretébe.

A Milan ellenfele a Spezia-Alessandria összecsapás győztese lesz, a mérkőzést, a másik két negyeddöntővel együtt, a jövő héten rendezik.

A Spezia hétfői győzelmére a szorzó 1.83, a döntetlenre 3.40, az Alessandria sikerére 4.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply