Az AEL felkészült a Tottenhamből

2014. August 21. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Mauricio Pochettino
Mauricio Pochettino, az angolok edzője a hétvégén debütált, és az első tétmeccse igazán izgalmasra sikerült, mert Eric Dier a hosszabbításban szerezte azt a gólt, amivel a Tottenham besöpörte a három pontot a West Ham otthonában.

 

Pochettino játékosként rengeteg meccset játszott a nemzetközi kupákban, edzőként viszont most mutatkozik be, és az első ellenfél a ciprusi AEL Limasszol lesz, amely az előző idényben az utolsó fordulóban elszenvedett vereség miatt bukta el a bajnoki címet.

Az AEL bajnoki másodikként is a BL-selejtezőben indulhatott, de ott 3-1-es összesítéssel kiesett az orosz Zenit ellen, így került át az EL-be, és Ivajlo Penev, a ciprusiak edzője tisztában van vele, hogy az esélyek nem mellettük szólnak.

“A Tottenham nagyon masszív csapat, és a legfontosabb dolgunk az, hogy minimálisra csökkentsük a hibáink számát, mert ha rontunk, azt ők egyből meg fogják büntetni. Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, elképesztően erős ellenfél jutott nekünk, de ami tőlünk telik, azt megtettük, és felkészültünk a párharcra” – nyilatkozta Penev az UEFA honlapján.

Pochettino várhatóan több helyen is változtat majd a West Ham elleni csapaton, Roberto Soldado, Paulinho és a nyáron a Swansea-tól igazolt Ben Davies is pályára léphet, közülük senki nem kapott lehetőséget a hétvégi bajnokin. A német Lewis Holtby és az angol válogatott Andros Townsend csak csereként állt be a West Ham ellen, de Cipruson várhatóan ők is az első perctől pályán lesznek.

A Spurs tavaly a csoportkört túlélte az EL-ben, a 16 között viszont kiesett a későbbi döntős Benficával szemben. Az angol csapat korábban már játszott az AEL-lel, igaz, nem tétmeccsen, és nem is mostanában, 1968-ban felkészülési mérkőzést vívtak a felek, és a Spurs akkor 7-1-re győzött, többek között Alan Gilzean mesterhármasának köszönhetően.

A hazai sikerre 8.50 az odds, a döntetlenre 4.33, míg a vendég angolok győzelmére 1.40 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply