by

Allardyce keretéből alapemberek hiányoznak

2015. December 2. Wednesday in Angol Premier Liga, Hírek

Sam Allardyce
Jermain Defoe és Sebastian Larsson is lesérült a hétvégi bajnoki fordulóban, a Sunderland menedzsere nem is számíthat a játékukra az Arsenal ellen.

A Sunderland pocsékul kezdte az idényt, volt utolsó is a Premier League tabelláján, sokáig tanyázott a kieső helyeken. A gárda azonban az elmúlt két meccsen meglódult, a Crystal Palace elleni siker után a Stoke Cityt is legyőzte. Utóbbi siker alkalmával azonban két alapemberét is elvesztette Sam Allardyce.

Jermain Defoe és Sebastian Larsson is kezdő volt a Stoke City elleni bajnokin, de Sam Allardyce-nak mindkettőjüket le kellett cserélnie. A csatár már az első félidőben cserét kért, míg a középpályást a második játékrész elején hozta le a szakember. Defoe egy friss combizom-sérülést szenvedett, kiesésének nincs köze a korábbi, hosszú ideig tartó bokasérüléséhez.

“Nem kell aggódni, Jermainnek nem az a sérülése újult ki, míg Larsson a térdszalagjaira panaszkodott. Reméljük, hogy mihamarabb felépülnek, de a következő fordulót biztosan kihagyják” – mondta Allardyce.

A Sunderlandnek pedig a hónapban mindenkire szüksége lenne, a csapatra több ellenfél is vár az élmezőnyből, a hétvégén az Arsenal lesz az ellenfél, de a Chelsea-vel, a Manchester Cityvel és a Liverpoollal is megmérkőzik Allardyce alakulata.

Az Arsenal szombati sikerének a szorzója 1.22, a döntetlenre 6.00, a Sunderland győzelmére 12.00.

Az Arsenal gyenge formában várja az összecsapást, Arsene Wenger együttese elmúlt öt meccséből egyet nyert meg, a bajnokságban pedig visszacsúszott a 4. helyre.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply