A Sevilla negyedszer nyerne EL-trófeát

2015. May 27. Wednesday in Hírek, UEFA Európa Liga

Unai Emery
A Sevilla labdarúgócsapata történelmi győzelemre készül a szerda esti, varsói Európa Liga-döntőjében, a spanyolok negyedszer szeretnék elnyerni a második számú európai trófeát.

A csapat tavaly ugyancsak Unai Emery vezetésével büntetőkkel verte a Benficát a torinói fináléban, korábban, 2006-ban és 2007-ben pedig Juande Ramos duplázott a csapattal.

Szerdán a Dnyipro ellen jöhet a negyedik siker, amely a sorozat fennállása óta először Bajnokok Ligája-indulást érne a győztesnek.

“Sajnos nincsen kristálygömböm, de tudom, hogy nehéz mérkőzés lesz” – mondta Emery. “Ellenfelünk egy nagyon jól felépített, szilárd védelemmel rendelkező csapat, de én arra készülök, hogy a Sevillát negyedik kupasikeréhez segítsem. Az ezzel járó BL-részvétel csak extra ajándék.”

A csapat kétszeres spanyol válogatott védője, Fernando Navarro szerint nem szabad, hogy esélyesnek gondolják magukat, egy döntőben ugyanis bármi megtörténhet.

“Ismerjük ellenfelünk veszélyes játékosait, tudjuk, hogy jó futballisták. Tisztában vagyunk azzal, hogy akár ki is kaphatunk, ezért alázattal fogunk játszani. Egyedülálló lehetőség előtt állunk, hiszen bónuszként a Bajnokok Ligája várhat ránk” – mondta.

Az ukránok edzője, Miron Markevics elismerte, hogy nagyon ideges a finálé miatt. A csapat Ukrajna függetlenné válása óta még nem nyert semmilyen hazai trófeát, és lehet, hogy a Európa Ligában éri el első nagy sikerét. A csapat a kupasorozat rendszeresen szereplője, 2005-2006-ban túlélte az UEFA-kupa csoportkörét, de az elmúlt két Európa Liga-idényben is elérte az egyenes kieséses rendszert.

“Nem tudtam volna elképzelni, hogy ilyen messzire jutunk. De ha elkezd az ember enni, akkor egyre inkább megnő az étvágya is” – mondta Markevics. “Hazudnék, ha azt mondanám a fiúknak, hogy nyugodt vagyok, de nagyon fontos, hogy szerdára mindent elfelejtsünk.”

A Sevilla rendes játékidőben elért győzelmére 7/10 az odds, a döntetlenre 14/5, míg a Dnyipro 90 perc alatt kiharcolt sikerére 19/4 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply