by

A Sampdoria élére Montellát nevezték ki

2015. November 16. Monday in Hírek, Olasz Serie A

Vincenzo Montella
A Sampdoria bejelentette Vincenzo Montella kinevezését, a genovai klub a hétvégén megegyezett a szakember korábbi munkaadójával, a Fiorentinával.

A Serie A-ban szereplő egyesület a szezonnak Walter Zengával vágott neki, de már rögtön az idény elején nagy pofont kapott az Európa Ligában, a selejtezőben a Vojvodina győzte le. Zenga a bajnokságban sem tudott javítani csapatával, a Fiorentina elleni vereség után fel is állították a kispadról az egykori válogatott kapust. A genovaiak azonnal elkezdték a tárgyalásokat a firenzeiektől nyáron elküldött Vincenzo Montellával, akivel előző klubja azonban nem bontott szerződést, így továbbra is a klub alkalmazásában maradt, így hiába állapodott meg gyorsan a Sampdoriával, elkötelezni nem tudta magát, amíg a Fiorentinának ki nem fizetik a 3 milliós kivásárlási árat.

Pénteken a Sampdoria még cáfolta, hogy sikerült megállapodásra jutnia a két klubnak, de vasárnap reggel a genovaiak első embere Twitter-üzenetben közölte, hogy a jövőben Montella lesz a gárda vezetőedzője.

Montella köszönetet mondott a Fiorentinának, amiért hajlott a megállapodásra.

“A Fiorentina nagyon fontos állomása volt a karrieremnek, nagyot fejlődtem az itt töltött évek alatt. Ez most nem az az idő, amikor a nézeteltérésekről kell beszélni” – mondta Montella, aki sikeres szezonokat töltött Firenzében, egyéni nézeteltérések miatt kellett távoznia a csapat éléről.

Montella november 22-én, az Udinese elleni idegenbeli bajnokin mutatkozhat be új csapat kispadján: a 17. helyezett udineiek sikerének a szorzója 2.15, a döntetlenre 3.25, a 10. genovaiak győzelmére 3.40 az odds.

A Sampdoriához hasonlóan az Udinese is vereséget szenvedett az Eb-pótselejtezők előtt, az Udinese a Napolitól kapott ki 1-0-ra.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply