by

A Real Madrid kapust igazolt

2015. July 18. Saturday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Kiko Casilla
A Real Madrid megegyezett Kiko Casilla átigazolásáról az Espanyollal, a saját nevelés ötéves szerződéssel térhet vissza a Bernabeuba.

A királyiak évek óta nem tudják megoldani kapusgondokat, amelyek még Jose Mourinho vezetése idején elkezdődtek. Sem Diego Lopez, sem Keylor Navas nem tudta kiszorítani a kezdőből Iker Casillast, aki a nyáron a Portóba igazolt. Helyére a királyiak több ideje próbálják megszerezni David de Geát, ám nem sikerült még elcsábítani őt a Manchester Unitedtől.

A Real Madrid pénteken bejelentette, hogy kapust igazolt Kiko Casilla személyében. A 28 éves játékos a Real Madrid akadémiáján tanult, 2007-ben a barcelonai klubba szerződött. 115 bajnokin szerepelt az Espanyolban, a válogatottba és meghívást kapott, a németek elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be tavaly ősszel.

“A két klub megegyezett egymással Kiko Casilla átigazolásáról, a játékos már átesett az orvosi vizsgálatokon is, és öt évre kötelezte el magát” – jelentették be a madridiak.

“Csak egyszer adatik egy ilyen lehetőség az ember életében, nagyon elkötelezett vagyok. Iker időszaka véget ért Madridban, most eljött az én időm” – nyilatkozta a 28 éves kapus.

A La Liga első fordulójában, augusztus 23-án a Real Madrid a Sporting Gijon vendége lesz: a hazai győzelem szorzója 12/1, a döntetlenre 11/2, a vendégek sikerére 1/5 az odds.

A Real Madrid a második helyen végzett az elmúlt kiírásban, a Gijon pedig a másodosztályból jutott fel az első ligába.

Forrás: Unibet

Leave a Reply