A portugálok elleni döntetlennel Magyarország csoportelső

2016. June 23. Thursday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Gera Zoltán
Magyarország válogatottja 3-3-as döntetlent játszott Portugáliával az EB-n, Bernd Storck csapata az F csoport élén zárva jutott a nyolcaddöntőbe.

A magyar válogatott már továbbjutóként várta a Portugália elleni összecsapást az F csoportban, a magyar csapat szövetségi kapitánya több helyen is változtatott a korábbi kezdőkhöz képest, egyik sárga lapos játékosunk sem szerepelt a kezdő tizenegyben.

Az első negyedórában a portugálok irányítottak, ám komoly helyzete nem akadt Fernando Santos csapatának. A 19. percben a magyar válogatott jutott szöglethez, a rövid felszabadítást Gera Zoltán mellel megszelídítette, majd 22 méterről ballal kilőtte a bal alsót. A magyar gól után ismét Bernd Storck csapata került helyzetbe, egy lepattanó lövés után azonban Elek Ákos a kapusba lőtt.

A félidő hajrájában a portugálok megzörgették a magyar hálót, de a gólt les miatt nem adta meg a játékvezető, az ellentámadásnál viszont Lovrencsics Gergő beadása után mentett szögletre egy védő Szalai Ádám elől. A 42. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás és Ronaldo kiváló passza után Nani a balösszekötő helyéről laposan lőtt a rövid alsóba.

A második félidő hatalmas gólpárbajjal kezdődött, a Dzsudzsák megpattanó szabadrúgásából szerzett második magyar gól után Ronaldo remek mozdulattal egyenlített az 50. percben. A 2-2-es döntetlen azonban nem sokáig maradt, az 55. percben Dzsudzsák hasonló helyről végzett el ismét szabadrúgást, amely a sorfalról visszapattant hozzá, újabb lövése Nani sarkáról pattant a portugál kapu jobb oldalába. Azonban újabb néhány perc elteltével ismét egyenlített Portugália, Ronaldo ezúttal egy szöglet után fejjel egalizált.

Továbbra is támadásban maradtak a csapatok, a legnagyobb lehetőség Elek kapufás lövése volt, az állás azonban maradt 3-3. A csoport másik mérkőzésén Izland a 94. percben szerzett góllal verte Ausztriát, ám a magyar válogatott így is csoportelsőként jutott tovább. A második helyen Izland, a harmadikon Portugália kvalifikálta magát a legjobb tizenhat közé.

Csoportelsőként Bernd Storck válogatottja az E jelű kvartett második helyezettjével Belgiummal kerül szembe, a nyolcaddöntőre Toulouse-ban kerül sor vasárnap este. Arra, hogy a magyar válogatott megnyeri az Európa-bajnokságot a szorzó 81.00, a portugálok végső diadalára 12.00.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply