A Bilbao visszatérne a győzelmi útra

2015. April 18. Saturday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Carlos Gurpegi

Carlos Gurpegi és társai szombaton győzelmet ünnepelnének.

Szombat este a spanyol La Liga 32. fordulójában az Athletic Bilbao a Getafét fogadja. Ernesto Valverde, a hazaiak vezetőedzője bízik abban, hogy csapatának ezúttal sikerül begyűjtenie a győzelemmel járó három pontot.

A két csapat között mindössze négy pont a különbség a baszkok javára, viszont a tabellán a 9. és a 13. helyet foglalják el. A Bilbao az elmúlt három fordulóban csupán egy pontot tudott gyűjteni, aminek “köszönhetően” szinte biztos, hogy lemondhat európai álmairól. A Getafe ez idő alatt hét pontot szedett össze, így már nem igazán kell maga mögé tekintenie, mivel elmozdult a kieső zóna közvetlen előteréből.

Valverde, az Athletic trénere tudja, hogy csapata már nem fogja tudni utolérni a Malagát és a Villarrealt, ennek ellenére győzelmet vár a szombati bajnokin.

“A múlt hétvégén jó esélyünk volt az Espanyol ellen a pontszerzésre, viszont nem éltünk a lehetőségeinkkel” – mondta Valverde. “Öt mérkőzést kell még nyerni a hátralévő meccseinken ahhoz, hogy odaérjünk a hetedik helyre, de talán ez is kevés lenne. Volt egy remek periódusunk, de elveszítettük a ritmust. Most az a feladatunk, hogy ismét visszatérjünk régi önmagunkhoz.”

Mikel Balenziaga sérülés miatt nem állhat Valverde rendelkezésére, míg Oscar de Marcos eltiltását fogja tölteni a Getafe ellen. Mellettük még Iker Muniain és Ander Iturraspe maródi, ők a szezonban már aligha fognak pályára lépni izomsérülésük miatt.

Az Athletic Bilbao győzelmét 4/6 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 11/4, a vendég Getafe sikerére pedig 9/2 az odds.

Forrás: Unibet

Leave a Reply