A Barcelona 39 meccs után kapott ki

2016. April 4. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Javier Mascherano
A hétvégén az FC Barcelona hazai pályán kapott ki 2-1-re a rivális Real Madridtól a La Liga 31. fordulójában, így 39 megvívott mérkőzés után kapott ki ismét.

Kiváló sorozatot produkált az elmúlt hónapokban a Barcelona, szombaton a Real Madrid mégis megállította a katalán sztárcsapatot. A széria vége azért is fájó, mert a legnagyobb rivális ellen kikapni sosem jó érzés, főleg nem hazai pályán. Javier Mascherano, a katalánok védője tudja is, mi okozta a csapat vesztét.

“Igencsak boldogtalan vagyok” – fogalmazott a rutinos argentin. “Nyerni akartunk, ennél jobb eredményre számítottunk, de az utolsó negyedórában nem voltunk elég okosak. Sokkal jobban meg kellett volna becsülnünk a labdákat, ehelyett eladtuk őket, és végül az ellenfél két kontrából gólt is tudott szerezni. Felemás érzéseim vannak, mert hetven percen keresztül jól játszottunk, de nem tudtunk pontot tenni a dolog végére.”

A Barcelona előnye a bajnokságban – hét fordulóval annak vége előtt – még így is hat pont az Atletico Madriddal szemben, míg a Real hét egységgel előzik meg. Az Atleticóval a Bajnokok Ligájában is összeméri erejét a katalán sztárcsapat, az első találkozót kedden rendezik a Camp Nou-ban. A Reallal ellentétben a „matracosok” inkább a védekezésre, a fizikai játékra helyezik a hangsúlyt, ami nem mindig fekszik Lionel Messiéknek.

Igaz, a közelmúlt statisztikái kedveznek a Barcelonának, mert az elmúlt hat meccsét egyaránt megnyerte az Atleticóval szemben.

A Barcelona győzelmére a szorzó 1.50, míg a döntetlenre 4.33, a vendég Atletico Madrid sikerére pedig 7.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply