by

Real Madrid vs. Borussia Dortmund – 2014/04/02

2014. April 1. Tuesday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek, UEFA Bajnokok Ligája

Real Madrid CF VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/02 20:45 (CET),

Estadio Santiago Bernabéu

Borussia Dortmund
Liga pozíció: 3 Liga pozíció: 2
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: a spanyol Real Madrid látja vendégül a német Borussia Dortmundot.

A Real Madrid a negyeddöntőbe jutásért a Schalke 04-gyel küzdött meg, az első mérkőzésen Gelsenkirchenben a Királyi Gárda elsöprő 6-1 arányú győzelmet aratott, a visszavágón Madridban ugyancsak a Real Madrid hagyta el győztesen a pályát, az eredmény ezúttal 3-1 volt.

A Real Madrid a spanyol Primera Divízióban 73 ponttal 3., 3 ponttal lemaradva az első Atlético Madridtól és 2 ponttal a 2. helyen álló FC Barcelonatól. Sokáig vezette a spanyol bajnokságot, de kétszer egymás után botlott, előbb az El Clásicon kapott ki 4-3-ra, majd a Sevilla vendégeként maradt alul 2-1 arányban.

A Galaktikusok tehát az utóbbi 3 mérkőzésükből kettőt elveszítettek, legutolsó meccsükön pedig 5-0-ra nyertek a Rayo Vallecano ellen saját otthonukban.

A Borussia Dortmund a legjobb 8 csapat közé a Zenit Szentpétervár ellenében jutott, miután az első mérkőzésen az Zenit otthonában 4-2-re nyert, a visszavágón Dortmundban 2-1 arányú vereséget szenvedett.

A fekete-sárgák 28 forduló után a német Bundesliga 2. helyét foglalják el 23 pont távolságra a már bajnok Bayern Münchentől. Teljesítményük a bajnokságban nem mondható kimagaslónak, de stabilan jó.

Az utóbbi 5 mérkőzésükből 2-t elveszítettek és csak 2-szer tudtak nyerni, 1-szer pedig döntetlent értek el. Legutolsó találkozójukon a VfB Stuttgart vendégei voltak és nyertek 3-2-re.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.36 1 | 1.36 Unibet X | 5.75 X | 5.75 Unibet 2 | 8.50 2 | 8.50 Winmasters

Read the rest of this entry →

by

Paris Saint-Germain FC vs. Chelsea FC – 2014/04/02

2014. April 1. Tuesday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, PRÉMIUM tartalom, UEFA Bajnokok Ligája

Paris Saint-Germain VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/02 20:45 (CET),

Parc des Princes

Chelsea FC
Liga pozíció: 1 Liga pozíció: 2
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: a Paris Saint-Germain fogadja otthonában a Chelsea FC-t.

A Paris Saint-Germain a legjobb 8 közé jutásért a Bayer Leverkusennel küzdött meg, az első találkozón Leverkusenben a PSG 4-0-ás győzelmet aratott, a visszavágón pedig 2-1-re nyert.

A PSG a francia Ligue 1 éllovasa, 31 forduló után 76 ponttal vezeti a bajnokságot 13 ponttal megelőzve az AS Monacot. Teljesítménye szuper volt az egész zezon alatt, csak egyszer kapott ki a bajnokságban eddig.

A PSG az utóbbi 10 mérkőzéséből 9-et megnyert és csak egyszer játszott döntetlent. A legutolsó mérkőzésén a Nice vendége volt és halvány 1-0 arányú győzelmet aratott.

A Chelsea az UEFA  Bajnokok Ligája negyeddöntőért a Galatasaray-jal küzdött meg, az első mérkőzésen a törököknél 1-1 arányú döntetlent harcolt ki, majd a Stamford Bridgen 2-0 arányú győzelmet aratott.

A Nyugdíjasok 32 forduló után az angol Premier Liga 2. helyén állnak 69 ponttal, sokáig az első helyen tanyáztak, de a 30. és a 32. fordulóban botlottak, előbb az Aston Villa ellen, majd a Crystal Palace ellen, és alább csúsztak, megelőzte őket a Liverpool.

A Chelsea az utolsó 4 találkozóján 2-szer kikapott és 2-szer sikerült nyernie. Az utolsó mérkőzésén a Crystal Palace vendége volt és 1-0 arányú vereséget szenvedett, nem sikerült túl jól a felkészülése a Bajnokok Ligája összecsapásokra.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 2.05 1 | 2.05 Unibet X | 3.40 X | 3.40 Unibet 2 | 4.00 2 | 4.00 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Manchester United vs. Bayern München – 2014/04/01

2014. March 31. Monday in Elemzés, Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek, UEFA Bajnokok Ligája

Manchester United FC VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/01 20:45 (CET),

Old Trafford

Bayern München
Liga pozíció: 7 Liga pozíció: 1
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: a Manchester United látja vendégül a Bayern Münchent.

A Manchester United a nyolcaddöntőben az Olympiakost búcsúztatta el, miután a görögöknél a hazai csapat nyert 2-0-ra, a Manchester United az Old Traffordon 3-0-ra tudott nyerni.

A Vörös Ördögök az angol Premier Ligában nem teljesítenek túl jól, 32 forduló után csak a 7. helyen állnak 54 ponttal, 17 pont távolságra az első helyen álló Liverpooltól. Az utóbbi időben is csak közepesen teljesítenek, az erősebb ellenfeleiktől általában kikapnak.

A Vörös Ördögök az utolsó 5 mérkőzéséből 3-at megnyertek, 2-szer pedig vereséget szenvedtek. A legutolsó találkozójukon elsöprő 4-1 arányú győzelmet arattak az Aston Villa ellen saját otthonukban.

A Bayern München ellenfele a nyolcaddöntőben az angol Arsenal volt, az első találkozón, az Emirates Stadionban a Bajorok nyerni tudtak 2-0-ra az Ágyúsok ellen, a visszavágón pedig 1-1 arányú döntetlen született.

A Bajorok 28 forduló után 78 ponttal vezetik a német Bundesligat, de már a 27. fordulóban behozhatatlan előnyre tettek szert, így rekordgyorsasággal lettek bajnokok. A bajnokságban 28 forduló alatt egyszer sem találtak legyőzőre.

A Bajorok az utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at megnyertek, 2-szer pedig döntetlent értek el. Legutolsó találkozójukon a Hoffenheimet fogadták, a találkozó pedig 3-3-ra végződött.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 7.25 1 | 7.25 Winmasters X | 4.65 X | 4.65 Unibet 2 | 1.45 2 | 1.45 Unibet

Read the rest of this entry →

by

FC Barcelona vs. Atlético Madrid – 2014/04/01

2014. March 31. Monday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, PRÉMIUM tartalom, Sportfogadás, UEFA Bajnokok Ligája

FC Barcelona VS

UEFA Bajnokok Ligája

2014/04/01 20:45 (CET),

Camp Nou

Atletico Madrid
Liga pozíció: 2 Liga pozíció: 1
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

UEFA Bajnokok  Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés: az FC Barcelona otthonában fogadja az Atlético Madridot.

Az FC Barcelona az előző párosításban a Manchester Cityt búcsúztatta miután előbb a City otthonában tudott nyerni 2-0-ra, majd saját otthonában 2-1-re.

Az FC Barcelona a spanyol Primera Divízióban a 2. helyen áll 75 ponttal, 1 ponttal az Atlético mögött és 2 ponttal a Real Madrid előtt. Miután átvészelt egy kisebb hullámvölgyet, újra egyik legjobban teljesítő csapat lett a spanyol bajnokságban.

A Barca az utóbbi 5 mérkőzését zsinórban megnyerte és bizakodva várja a az Atlético elleni találkozót a Camp Nouban. Legutolsó találkozóján az Espanyol ellen nyert 1-0-ra, annak otthonában.

Az Atlético Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az AC Milannal találkozott és ugyancsak kettős győzelmet aratva jutott a negyeddöntőbe, előbb Milanóban nyertek 1-0-ra, majd Madridban győztek 4-1-re.

Az Atlético vezeti a spanyol bajnokság táblázatát 76 ponttal, 1 ponttal megelőzve a Barcelonat és 3 ponttal a Real Madridot. Nem véletlenül vezeti a Primera Divíziót, hisz az utóbbi időben újra a legjobban teljesítő csapat lett a spanyol legfelsőbb osztályban.

Az Atlético Madrid az utóbbi 6 találkozóját sorozatban megnyerte, legutóbb az Athletic Club Bilbao vendége volt és 2-1-re nyerni tudott.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.50 1 | 1.50 Unibet X | 4.30 X | 4.30 Unibet 2 | 6.70 2 | 6.70 Unibet

Read the rest of this entry →

by

AS Roma vs. Parma FC – 2014/04/02

2014. March 31. Monday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom

AS Roma VS

Olasz Serie A

2014/04/02 18:30 (CET),

Stadio Olimpico

Parma FC
Liga pozíció: 2 Liga pozíció: 6
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 22. fordulójának elmaradt mérkőzését folytatják a 11. perctől, az AS Roma fogadja otthonában a Parma FC-t.

79 perces mérkőzést játszik tehát a két együttes mivel a heves esőzések miatt az elkezdődött találkozót félbe kellett szakítani február 2.-án.

Az AS Roma 70 pontot gyűjtött össze eddig, amivel 2. az olasz Serie A-ban, 6 ponttal megelőzve a Napolit és 11 ponttal lemaradva a Juventustól. Az utóbbi 5 fordulóban jól teljesítettek a Farkasok, 4 mérkőzést megnyertek és csak egy találkozón hagyták el vesztesen a zöld gyepet. Az utolsó 4 bajnoki meccsüket zsinórban megnyerték, a legutolsón a Sassuolo vendégei voltak és 2-0-ra nyertek.

A Parma 47 ponttal a 6. helyen áll, 1 ponttal az Inter mögött és ugyancsak 1 ponttal az Atalanta előtt. A Parma csak közepesen teljesített az utóbbi 5 fordulóban, 7 pontot szerzett az 5 találkozón és 2-szer kapott ki. Legutolsó bajnoki mérkőzésén a Lazio vendége volt és 3-2 arányú vereséget szenvedett.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.42 1 | 1.42 Unibet X | 4.50 X | 4.50 Sportingbet 2 | 6.55 2 | 6.55 Winmasters

Read the rest of this entry →

by

AS Livorno Calcio vs. FC Internazionale – 2014/03/31

2014. March 30. Sunday in Elemzés, Futball elemzés, Olasz Serie A, PRÉMIUM tartalom, Tippek

AS Livorno Calcio VS

Olasz Serie A

2014/03/31 21:00 (CET),

Stadio Armando Picchi

Inter Milan
Liga pozíció: 18 Liga pozíció: 5
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

Az olasz Serie A 31. fordulójának egyik érdekesnek ígérkező mérkőzésén az AS Livorno Calcio otthonában fogadja az FC Internazionalet.

A Livorno 24 pontjával a 18., első kiesőjelölt helyen tartózkodik, 3 ponttal megelőzve a Sassuolot és 2 ponttal lemaradva a Bolognatól. Az utóbbi 5 fordulóban 4 pontot gyűjtöttek és 3-szor vereséget szenvedtek. Legutolsó bajnoki mérkőzésükön az Atalanta vendégei voltak és 2-0-ra kaptak ki.

Az Inter 48 pontot szerzett eddig, amivel 5. a Serie A táblázatában, 1 ponttal megelőzve a Parmat és 4 ponttal lemaradva a Fiorentinatól. Ők 8 pontot gyűjtöttek össze az 5 utolsó bajnoki mérkőzésen és egyszer szenvedtek vereséget. A legutolsó fordulóban az Udineset látták vendégül és csak 0-0-ás döntetlent értek el velük.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 4.25 1 | 4.25 Winmasters X | 3.50 X | 3.50 Unibet 2 | 1.90 2 | 1.90 Sportingbet

Read the rest of this entry →

by

CD Nacional vs. FC Porto – 2014/03/30

2014. March 30. Sunday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, Portugál Liga Zon Sagres, PRÉMIUM tartalom, Sportfogadás

CD Nacional VS

Portugál Liga Zon Sagres

2014/03/30 20:15 (CET),

Estádio da Madeira

FC Porto
Liga pozíció: 5 Liga pozíció: 3
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

A portugál Liga Zon Sagres 25. fordulójának rangadóján a CD Nacional fogadja otthonában az FC Portot.

A Nacional 35 pontot gyűjtött össze eddig, amivel 5. a portugál Liga Zon Sagresban, 3 ponttal a Braga előtt és 8 ponttal az Estoril mögött. Elég gyengén teljesített az utóbbi 5 fordulóban, hisz 3-szor döntetlenre játszott és 2-szer vereséget szenvedett. Legutolsó bajnoki mérkőzésén az Olhanensehez látogatott és 1-1 arányú döntetlent ért el velük.

A Porto 49 pontot szerzett eddig és a 3. helyet foglalja el a portugál bajnokság táblázatában, 6 ponttal megelőzve az Estorilt és 8 ponttal lemaradva a Sporting CP-től. Teljesítménye csak közepes volt az utóbbi 5 fordulóban, 7 pontot szerzett az 5 találkozón és 2-szer vesztesen hagyta el a zöld gyepet. A legutolsó bajnoki meccsén 1-0-ra nyert a Belenenses ellen saját otthonában.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 5.75 1 | 5.75 Unibet X | 3.75 X | 3.75 Unibet 2 | 1.57 2 | 1.57 Sportingbet

Read the rest of this entry →

by

SC Braga vs. SL Benfica – 2014/03/30

2014. March 30. Sunday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, Portugál Liga Zon Sagres, PRÉMIUM tartalom

SC Braga VS

Portugál Liga Zon Sagres

2014/03/30 18:00 (CET),

AXA Stadion

Benfica Lisbon
Liga pozíció: 6 Liga pozíció: 1
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

A portugál Liga Zon Sagres 25. fordulójának egyik rangadóján az SC Braga látja vendégül az SL Benficat.

A Braga 32 pontot gyűjtött össze eddig, amivel 6. a Liga Zon Sagresban, 1 ponttal előzi meg a Guimaraest és 3 ponttal van lemaradva a Nacionaltól. Az utóbbi 5 fordulóban 6 pontot gyűjtött és egyszer hagyta el vesztesen a zöld gyepet. A legutolsó bajnoki mérkőzésén a Rio Ave vendége volt és 1-1-es döntetlent ért el.

A Benfica 61 pontot szorgoskodott össze és vezeti a portugál bajnokságot 4 ponttal megelőzve a Sporting CP-t. A Benfica nagyon jól szerepel, az utóbbi 7 bajnoki mérkőzését zsinórban megnyerte. A legutolsó fordulóban az Académicat fogadta és győzte le 3-0 arányban.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 5.25 1 | 5.25 Unibet X | 3.60 X | 3.60 Unibet 2 | 1.65 2 | 1.65 Unibet

Read the rest of this entry →

by

Olympique Lyonnais vs. Saint-Étienne – 2014/03/30

2014. March 30. Sunday in Elemzés, Francia Ligue 1., Futball elemzés, PRÉMIUM tartalom, Tippek

Olympique Lyonnais VS

Francia Ligue 1.

2014/03/30 21:00 (CET),

Stade Gerland

AS Saint-Etienne
Liga pozíció: 5 Liga pozíció: 4
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

A francia Ligue 1 31. fordulójának egyik rangadóján az Olympique Lyonnais otthonában fogadja a Saint-Étiennet.

A Lyon 48 pontot szerzett eddig, amivel 5. a francia bajnokság tabelláján, 3 ponttal előzi meg az Olympique Marseillet és 3 ponttal van lemaradva az Saint-Étiennetől. Az utóbbi 5 bajnoki mérkőzésén 8 pontot gyűjtött és egyszer vereséget szenvedett. A legutolsó fordulóban a Guingamp vendége volt és elhozta mind a 3 pontot 1-0-ás győzelmet aratva.

A Saint-Étienne 51 pontot szorgoskodott össze és 4. a francia Ligue 1-ben, 3 ponttal a Lyon előtt és 3 ponttal a Lille mögött. Az utóbbi 5 fordulóban 3-szor nyertesen, 2-szer pedig vesztesen hagyta el a pályát. Legutolsó bajnoki meccsén a Sochauxot fogadta és győzte le 3-1 arányban.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 2.40 1 | 2.40 Sportingbet X | 3.10 X | 3.10 Sportingbet 2 | 3.25 2 | 3.25 Unibet

Read the rest of this entry →

by

AFC Ajax vs. FC Twente – 2014/03/30

2014. March 30. Sunday in Elemzés, Holland Eredivisie, Mérkőzés elemzés, PRÉMIUM tartalom, Sportfogadás

Ajax Amsterdam VS

Holland Eredivisie

2014/03/30 14:30 (CET),

Amsterdam ArenA

FC Twente
Liga pozíció: 1 Liga pozíció: 4
Hazaiként: Teljesítmény: Vendégként:

A holland Eredivisie 30. fordulójának rangadóján az AFC Ajax otthonában fogadja az FC Twentet.

Az Ajax 59 pontjával vezeti a holland Eredivisie táblázatát, 6 ponttal megelőzve a Vitesset és a PSV Eindhovent. A bajnokságban utoljára múlt év november 2.-án kapott ki a Vitessetől 1-0-ra saját otthonában, azóta nem talált legyőzőre. A legutolsó fordulóban a NAC Breda vendége volt és 0-0-ás döntetlent ért el.

A Twente 52 pontjával jelenleg 4. a holland bajnokságban, 1 ponttal előzi meg a Feyenoordot és 1 ponttal van lemaradva a PSV Eindhoventől. Az utóbbi 5 fordulóban 8 pontot szerzett és egyszer vesztesen hagyta el a zöld gyepet. Az utolsó bajnoki mérkőzésén az AZ Alkmaart fogadta és győzte le 1-0-ra.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 1.85 1 | 1.85 Unibet X | 3.75 X | 3.75 Unibet 2 | 4.20 2 | 4.20 Unibet

Read the rest of this entry →